A téli szünet után az alapszakasz 12. fordulójával folytatódott fiú utánpótláskorú pólócsapataink számára a bajnokság. Császár György játékosain vezetőedzőnk szerint érződött még a szünet miatt némi „rozsda”, ám mindezek ellenére mindkét gárda magabiztos győzelemmel zárta a fordulót.
Több mint egy hónapos szünet után folytatódott a bajnokság serdülő és ifjúsági csapataink számára. Mindkét együttesünk a Százhalombattát fogadta a hétvégén hazai medencében és mindkettő sikerrel vette az aktuális akadályt. Érdekes, hogy vezetőedzőnk mindkét csapat esetében hasonló hiányosságra hívta fel a figyelmet értékelésében, kiemelve ugyanakkor, hogy az alapszakaszt jó pozícióban sikerült zárni, így optimistán lehet a rájátszás felé tekinteni.
Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság
III. kerületi TVE – Százhalombatta Vízilabda Sportegyesület 18 – 7(3-3, 7-1, 4-1, 4-2)
TVE gólszerzők:
Tóth Berényi Simon 4
Schmuck Botond 4
Kertész Zalán 3
Molnár Bertalan 2
Csurilla Dániel 2
Dugalits Levente 2
Keczéry Attila
Edzői értékelés: „Másfél hónap szünet után kicsit bizonytalanabbul kezdtük a mérkőzés első negyedét, a folytatásban viszont sikerült megmutatnunk a két csapat közötti különbséget. A védekezésünk kifejezetten jó volt, de a támadásban többször is becsúszott egy-két rossz passz. Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk a 7. helyet a csoportban. A megszerzett tapasztalatokból remélhetőleg tudunk tanulni mert az alapszakasz utolsó meccsét a 4. helyezett Győrrel játsszuk idegenben” – beszélt a találkozóról és annak fontosságáról, valamint a csapat előtt álló feladatról vezetőedzőnk, Császár György.
Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság
III. kerületi TVE – Százhalombatta Vízilabda Sportegyesület 22 – 12 (6-5, 4-0, 7-2, 5-5)
TVE gólszerzők:
Tajcs Soma 6
Bakonyvári András 5
Dugalits Levente 5
Szabó Bendegúz 2
Szabó Máté 2
Molnár Bertalan
Frank Dániel
Edzői értékelés: „Az első negyed az ifiknél is döcögősen indult, még a vezetést is átengedtük egyszer az ellenfélnek. A folytatásban viszont az ifiknek is sikerült magabiztos győzelmet kovácsolniuk a meccsből. A védekezésben voltak hibáink, kaptunk néhány elkerülhető gólt, támadásban pedig a befejezések esetében követtünk el több hibát, amire a 2 kihagyott büntető, illetve a 8 kihagyott ziccer mutatott rá a legjobban. A serdülőkhöz hasonlóan az ifik is megszerezték a 7. helyezést, de még a 6-ra is van esély, ha sikerül megverni vasárnap a Győr csapatát” – értékelte csapata teljesítményét vezetőedzőnk.