Hajrá Kerület, első a becsület!

A nyári szünetnek vége, elrajtoltak az utánpótlás bajnokságok is!

A hétvégén hivatalosan is befejeződött a nyári szünet utánpótlás labdarúgócsapataink számára és kezdetét vette a 2024-2025-ös idény. Ahogy az elmúlt szezonban, úgy idén is természetesen hétről hétre érkezünk a bajnoki beszámolókkal, meccseredményekkel és edzőink értékelésével. Újításként idén egyszer-egyszer fiatal játékosainkat is megszólaltatjuk, hogy megtudjuk, ők hogyan látták csapatuk aktuális teljesítményét, illetve beszámolunk második csapatunk, a TVE II. eredményeiről is.

BLSZ IV. osztály 3. csoport 1. forduló

Az eheti beszámolót második csapatunk hétvégi teljesítményének beszámolójával kezdjük. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért az UP beszámolók között kap helyet a Kerület II. bajnoki értékelése, ám erre a felvetésre egyértelmű magyarázatunk van: a második csapat kiemelten fontos szerepet játszik az utánpótlás játékosok felnőtt futballba való beszoktatásába, ez egy olyan projekt, amelyet kiemelten fontosnak tart a klubvezetés.

Pfister Erik együttese az Erdért SE II. vendége volt a bajnokság első fordulójában. Azt túlzás lenne állítani, hogy a vendéglátók nagy szeretettel fogadták volna csapatunkat, a találkozó enyhén szólva is feszült hangulatban telt. Az első félidőben mindössze egy gól született, azt az Erdért szerezte, ám ezt követően beindult a gólgyártás, de ebből a Kerület jött ki jobban. A második játékrészben 2-2-ig szoros volt a csata, aztán Pfister Erik együttese Padla Dominik és Papp Milán góljaival l ellépett riválisától. Az Erdért azonban nem adta fel és kapaszkodott, ám szépítő találatuk után a Kerület újabb két gólt szerzett és bár a hazaiak a ráadásban még betaláltak, ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. A feszült hangulatú mérkőzésen igazságos eredmény született, az a csapat szerezte meg a három pontot, amelyik jobb és eredményesebb focit játszott, így látta ezt a két gólt szerző Papp Milán is.

„Egy nagyon nehéz és indulatos meccset játszottunk. Az első félidő elején ellenfelünk veszélyeztetett jobban, de utána csapatunk megmutatta, hogy ki a jobb és beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé. Csak idő kérdése volt mikor lövünk gólt. Az első félidődben ez még nem sikerült, viszont a második félidőben még jobb játékkal megfordítottuk a mérkőzést és végül nyertünk. Ez igazi csapat munka volt!”

Bp. Erdért SE II. – III. kerületi TVE II. 3-6
TVE gólszerzők:
Papp Milán (2)
Padla Dominik (2)
Márkus Tivadar
Lőrincz Dániel

A második fordulóban a Kerület II. a Palota SE II. együttesét fogadja.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 1. forduló

U19-es csapatunk a Veszprém otthonában kezdte meg a bajnokságot. A találkozó során Pfister Erik együttese játszott fölényben, ám ez a mezőnyfölény végül gólban, gólokban nem mutatkozott meg. A találkozón a veszprémiek igazából csak rögzített szituációkból voltak veszélyesek, csapatunk több helyzetet ki tudott dolgozni, ám ezek rendre kimaradtak. Végül pontosztozkodással zárult a mérkőzés, így vezetőedzőnk érthetően nem volt maximálisan elégedett a látottakkal.

„Egy szervezetten védekező csapattal találkoztunk a Veszprém személyében. A mérkőzésen végig labdabirtoklási fölényben tudtunk játszani, viszont a támadásainkat nem tudtunk hatékonyan építeni. Az oldalváltások körülményesek voltak, ezért ellenfelünk könnyen le tudta védekezni. Az előre megbeszélt mérkőzésterveinkből keveset láttam viszont a pályán. Az ellenfelünk leginkább pontrúgásokból tudott veszélyeztetni. A direkt játékukat, illetve a kontratámadásaikat jól tudtuk hatástalanítani, a védekezésünk ezen a mérkőzésen stabil volt. Ami fontos lesz a folytatásban, hogy a labdabirtoklásban sokkal motiváltabb és tudatosabb játékot szeretnék a jövőben látni” – értékelte csapata teljesítményét Pfister Erik.

VFC USE – III. kerületi TVE 0-0

U19-es csapatunk a második fordulóban a Tatabánya együttesét fogadja hazai pályán.

MLSZ Országos U17 Alap 1. forduló

Mónos Tamás U17-es csapata a hétvégén a Főnix Parkban kezdte meg a bajnoki évadot a Főnix Gold FC vendégeként. A találkozó remekül kezdődött fiataljaink számára, hiszen Borsay és Vancsura góljaival már a 10. percre kétgólos előnybe került csapatunk. A folytatásban azonban fordult a forgatókönyv, a hazaiak bő 15 perc alatt visszajöttek a meccsbe, majd még a félidő előtt a vezetést is megszerezték. A második játékrészben már csak helyzetekig jutottak a csapatok, az eredmény nem változott, így pont nélkül távozott együttesünk Székesfehérvárról.

„Alig, hogy elkezdődött a mérkőzés, máris átvettük a kezdeményezést és irányítottuk a játékot. A meccs elején mindez helyzetekben is megmutatkozott, több gólszerzési kísérletünk is volt, amiből sikerült két találatot szereznünk: Borsai remekbe szabott góljával és Vancsura fejesével. A magabiztos vezetés tudatában úgy érzem belekényelmesedtünk a mérkőzésbe és hagytuk az ellenfelet jobban kibontakozni. Az Főnix kellemetlen, agresszív játéka ellen nem jól reagáltunk, sajnos több egyéni hibát követtünk el, amiből egyenlítettek majd még az első félidőben átvették a vezetést a hazaiak. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, melynek következtében összeszedettebben játszottunk, többször oda is szegeztük az ellenfelet a kapujához, amiből több gólszerzési lehetőségünk is volt. A Főnix egy-egy kontratámadással tudott csak kibújni a térfeléről és veszélyeztetni.” – értékelte a találkozót Mónos Tamás vezetőedző.

Főnix Gold FC – III. kerületi TVE 3-2
TVE gólszerzők:
Borsay Márk
Vancsura Dominik

U17-es csapatunk a következő fordulóban a Nyíregyháza együttesét fogadja.

MLSZ Országos U16 Alap 1. forduló

Kaszai Gábor U16-os csapata hétvégén az UTE Labdarúgó Akadémián az Újpest vendégeként lépett pályára. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, Zámbó Zalán góljával szerezte meg a vezetést az Újpest, ám a félidő vége előtt Vörös Ciprián találatával egyenlíteni tudott a Kerület. A játékrész hosszabbításában azonban a hazaiak újra betaláltak, így előnnyel fordulhattak rá a folytatásra. A második félidőben volt lehetősége Kaszai Gábor csapatának a zárkózásra, ám a helyzetek kimaradtak, ez pedig ahogy lenni szokott megbosszulta magát és az Újpest egy újabb góllal lezárta a mérkőzést.

„A bemelegítésnél már érezhető volt, hogy a szokásosnál feszültebb a csapat és az első fordulókban jellemző drukk negatív hatással van ránk. Szükség volt 10-15 percre, hogy megérkezzünk a mérkőzésbe és elkezdjünk bátran játszani. A hazai csapat agresszívan, nagy energiákkal vetette bele magát a mérkőzésbe. Összességében elmondható, hogy a két csapat játékfelfogásának köszönhetően egy intenzív, lüktető mérkőzést láthatták a szurkolók, szülők. Az első félidő hajrájában egy büntető után vezetést szerzett az újpesti csapat, amire a félidő hajrájában Vörös révén tudtunk válaszolni, de a félidő hosszabbításában rutintalanok voltunk és egy elkerülhető szituáció után gólt kaptunk, így 2-1-es hazai vezetésnél vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben igyekeztünk frissíteni a csapatot és visszajönni a mérkőzésbe. Rengeteg energiát mozgósítottunk és meg is voltak a lehetőségeink, de nem tudtunk a kapuba találni. A félidő derekán egy labdavesztés után megszerezte a harmadik gólját a lila-fehér csapat, amivel el is dőlt a mérkőzés. Ezután igyekeztünk, de már sem erőben, sem mentálisan nem volt bennünk az egyenlítés vagy a fordítás. Egy fizikálisan nálunk előrébb tartó és jó képességekkel rendelkező játékosokból álló csapat ellen maradtunk alul, ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra, mert az utolsó pillanatig küzdöttünk. Le fogjuk vonni a tanulságokat, igyekszünk tanulni a hibáinkból és fejlődni” – beszélt a találkozóról vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.

UTE – III. kerületi TVE – 3-1 (2-1)
TVE gólszerző: 
Vörös Ciprián 

A bajnokság második fordulójában U16-os csapatunkra egy újabb idegenbeli összecsapás vár, ezúttal a Kaposvár vendége lesz Kaszai Gábor együttese.

MLSZ Országos U15 Alap 1. forduló

Szilvási László U15-ös csapata a bajnokság első fordulójában a Nyíregyháza csapatát fogadta. A vendégek jobban kezdték a találkozót, ám fiataljaink hamarjában felvették a ritmust és a játékrész végére nem csak az irányítást vették át, de labdabirtoklásban is megmutatkozott a fölényük. Az első játékrész nem hozott gólt, csak helyzeteket és sokáig a második félidőben sem született gól. Azonban egy védekezési hibának köszönhetően a vendégek a játékrész derekán meg tudták szerezni a vezetést és végül előnyüket megtartva megszerezték mindhárom pontot.

„Első bajnoki mérkőzésünkön célul tűztük ki, hogy az alapelveinknek megfelelő, magabiztos játékkal, győzelemmel kezdjük a szezont. Tudtuk, hogy szervezett, masszív ellenféllel fogunk találkozni, így éles mérkőzésre számítottunk. A találkozót ellenfelünk kezdte jobban, nekünk szükségünk volt egy kis időre, hogy megfelelő ritmusban és kellő hatékonysággal valósítsuk meg a tervezett (elsősorban a labdás) játékunk elemeit, viszont az első félidő második felétől egyre inkább képesek voltunk kontrollálni a meccset és labdabirtoklási fölényt alakítottunk ki. Ellenfelünk elsősorban direktebb játékból, illetve több esetben kontratámadásokból veszélyeztetett, helyzetek, lehetőségek mindkét kapu előtt adódtak, viszont egyik csapat sem tudta ezeket gólra váltani. A mérkőzés utolsó perceiben, csapatunk védelmi hibáját kihasználva az ellenfél szerzett gólt, és bár minden energiánkat mozgósítottuk, ez győztes találatnak bizonyult. Az eredmény tekintetében, illetve a játékban mutatott megoldásainkban – elsősorban a támadóharmadban hozott döntéseink és kivitelezéseink kapcsán – lehet hiányérzetünk, viszont mentalitás, energiabefektetés és küzdeni tudás szempontjából büszkék lehetünk a csapatra. Meggyőződésem, hogy ez a fajta hozzáállás és szellemiség előre fogja vinni a csapatot, és a további mérkőzéseinken a fejlődés eredményességgel is párosulni fog. Ellenfelünknek gratulálunk, mi pedig készülünk a következő mérkőzésünkre” – értékelte a találkozót csapatunk vezetőedzője, Szilvási László, aki nagyon sportszerűen gratulált az ellenfélnek.

III. kerületi TVE – Nyíregyháza Spartacus SC 0-1

U15-ös csapatunk a bajnokság következő fordulójában Békéscsabára látogat.

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 1. forduló

A felnőtt csapathoz hasonlóan U14-es együttesünk is a Mosonmagyaróvár csapatával játszott a hétvégén, ám Lucz Viktorékra Harmati Tamásékkal ellentétben egy hazai találkozó várt. A mérkőzés első felében visszafogottabb teljesítményt nyújtott csapatunk, a pontatlanság és a figyelmetlenség volt jellemző a játékra. A hazaiak ezt ki is használták és kétgólos előnnyel mehettek neki a második játékrésznek. Ott már egy teljesen más szellemben futballozó Kerület volt a pályán, ám a fordítás végül nem sikerült, így az első fordulóban pont nélkül maradt U14-es csapatunk.

„Idegesen kezdtük az első bajnoki mérkőzésünket, pontatlanok, figyelmetlenek voltunk. Adtunk egy teljes félidőnyi előnyt ellenfelünknek. A második félidőben kicsit megráztuk magunkat, ott a pálya felborult a javunkra, de a lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani. Az ellenfél szervezetten védekezett, és nem gondolta túl a támadás felépítéseit. Ezúttal jobban alkalmazkodtak a rettentő hőséghez, és az első bajnoki hangulatához. Gratulálok nekik. A csapatom jól dolgozik, tetszett a felkészülésen mutatott teljesítményünk is. Bízom benne, hogy ez a mérkőzés csak egy kisiklás volt. Megyünk tovább, mert ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek” – értékelte a találkozót csapatunk vezetőedzője, Lucz Viktor.

III. kerületi TVE – Credobus Tehetségközpont 0-3

Csapatunk a bajnokság következő fordulójában a Király SE vendége lesz.

MLSZ Országos U12 Dél-Nyugat 1. forduló

A Pécs csapatát fogadta a Gyenes András vezette U12-es csapatunk a hétvégén. A találkozót jól kezdte együttesünk, hiszen Pálinkás Milán találatával vezetéshez jutott, ám jött egy tíz perces periódus, amely során a vendégek szerezték a gólokat, így megfordították az összecsapást. Fiataljaink azonban becsülettel harcoltak és visszajöttek a meccsbe, Pálinkás újabb, valamint Nagy Ákos találatával egyenlített a Gyenes-csapat. A folytatásban azonban újabb pécsi gólok születtek majd a mérkőzés lezárásaként Szatmári Bence találatával alakult ki a 7-4-es végeredmény a Pécs javára.

„Az első negyedben támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, több gólhelyzetet is sikerült kialakítanunk, majd egy mélységi átadás után sikerült megszereznünk a vezetést is. A második negyedben az ellenfelünk akarata érvényesült, három gólt is tudtak szerezni, de a negyed végén ismét sikerült betalálnunk a kapuba. A harmadik negyedben mindkét csapat egy-egy alkalommal talált az ellenfél kapujába, majd az utolsó negyed ismét az ellenfél számára sikerült jobban. Több eladott labdánk is volt a saját térfélen, ami után könnyű gólokat szerzett riválisunk. A mérkőzés utolsó percében sikerült gólt rúgnunk, de ezzel csak szépíteni tudtunk az eredményen” – értékelte a bajnokit Gyenes András.

III. kerületi TVE – PMFC 4-7
TVE gólszerzők:
Pálinkás Milán (2)
Nagy Ákos
Szatmár Bence

U12-es gárdánk a legközelebb a Kelen SC otthonában vendégszerepel.

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is