Június 1-jén vasárnap, egy jótékonysági focinapnak lesz a házigazdája Egyesületünk. A szervezők a focinappal a Ludovika SE játékosát, Zách Tamást szeretnék támogatni, aki csapata edzőmérkőzésén agyvérzést kapott. Az eseményen remek programok várják az érdeklődőket, a belépőjegy ára (2.000.- forint) teljes egészében Tamás felépülését szolgálja, de emellett értékes ajándékok, valamint sport relikviák is kisorsolásra kerülnek.
A szervezők elmondása szerint, Tamás rehabilitációja jól halad, de természetesen a segítség, a támogatás mindig jól jön az ilyen esetekben. A jótékonysági focinapra éppen ezért minden érdeklődőt szeretettel várunk, hiszen ezúttal a jelenlétünkkel egyúttal a támogatásunkat is kifejezhetjük.
REMEK PROGRAMOK, NEVES RÉSZTVEVŐK
A szervezők remek programokkal várják a TVE Sporttelepre kilátogató futballszerető közönséget, hiszen az eseményen Tamás jelenlegi csapata, a Ludovika SE és nevelőegyesülete, a Sárosd NKSC mellett a Magyar Művész Válogatott, valamint a korábbi újpesti közönségkedvenc, mára az egyik legnépszerűbb rapper, Széki Attila, vagy ahogy a nagyközönség ismeri, Curtis csapata, a Team Curtis is részt vesz.
A Művész Válogatottban – a teljesség igénye nélkül – olyan neveket találunk, mint például a korábbi nagyszerű válogatott labdarúgó, ferencvárosi közönségkedvenc, Lisztes Krisztián. Persze válogatott játékosokból a másik oldal is jól el van látva, a nemzeti csapatban 95-ször pályára lépő Juhász Rolandot, vagy éppen Kabát Pétert és Feczesin Róbertet aligha kell bárkinek is bemutatni, nem beszélve az ország egyik legismertebb rapperéről, a csapatkapitány Curtisről.
Az esemény részletes programja:
Időpont: 2025. június 1., vasárnap, 9:00 – 14:00
Helyszín: III. Kerületi TVE Sporttelep
9:00 Kapunyitás
9:45 Megnyitó
10:00 Ludovika vs. Sárosd mérkőzés
11:10 Nyereménysorsolás
11:30 Magyar Művész Válogatott vs. Team Curtis
BELÉPŐ: 2.000.- Ft, melynek teljes összege Tamás rehabilitációját szolgálja.
A belépő megváltásával minden látogató részt vesz a mérkőzések közötti sorsoláson, melyen sport relikviákat és más értékes ajándékokat lehet nyerni.
A sorsoláson az alábbi ajándékok és sport relikviák kerülnek kisorsolásra:
- Nyilasi Tibor által dedikált, korabeli fénykép (a Ferencváros játékosaként)
- 1986-os Mexikói VB forint emlékérem (1985)
- Sportoló állatvilág gyermekkönyv, Juhász Roland által dedikálva
- Eredeti magyar válogatott mez, fehér
- Magyar Válogatott szurkolói sál (MLSZ eredeti)
- Továbbá: Decathlon utalvány (10.000.- Fft)
- Fődíj: 3 nap (2 éjszaka) az Alsó-Ausztriai Lackenhofban, az Ötscher-hegy lábánál