A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték az idény első szabadtéri versenyét, a Területi Liga Versenyt. Au U14-es, U15-ös és U16-os korosztály számára megrendezett viadalon remekül szerepeltek egyesületünk fiatal atlétái, gyaloglásban, futásban és ugrásban, valamint a technikai számokban is nagyszerű eredmények születtek.
Nem volt könnyű dolga atlétáinknak, ugyanis az időjárás nem fogadta kegyeibe a mezőnyt. A gyaloglók például végig esőben kellett, hogy teljesítsék a versenyszámot, ám Kovács Gizellát ez nem zavarta meg annyira, a tőle megszokott stabil versenyzést hozva egyéni legjobb eredményével zárta a viadalt.
„Az U14-es lányok és fiúk, illetve az U16-os fiúk számára is ez volt az első megmérettetés ebben a versenyszámban, az eredmények alapján pedig nagyon bizakodók lehetünk a május 10-én megrendezésre kerülő U16-os Gyalogló Magyar Csapatbajnokságon való részvétellel kapcsolatban. Ami a többi versenyszámot illeti, Éva Zétény ötösugrásban elért eredménye figyelemre méltó, illetve az U16-os fiúk sípoló rakéta hajításban elért eredménye is. Összeségében elmondható, hogy a zord időjárás ellenére igazán jó hangulatban, igazi csapatként álltak helyt fiataljaink az idei első szabadtéri versenyen” – értékelte a szezon első szabadtéri versenyét atlétika szokosztályunk vezetője, Hoffmann Teréz.
A gyalogló számok mellett atlétáink futószámokban és ugrószámokban, valamint technikai számokban is összemérhették erejüket. Kovács Gizella 80 méteren ért el szép eredményt, megjavítva egyéni legjobb időeredményét. Hasonlóan javított eddigi legjobbján Dankai Zalán is, aki az U16-os fiúk ötösugrás számában állhatott fel a dobogó második fokára.
Eredmények
U14 leány 3000m gyaloglás:
1. Godó Lianna 19:18.61 PB
2. Lipcsei Róza 21:03.88 PB
3. Havasi Csenge 21:56.60 PB
4. Fejes Janka 22:27.35 PB
5. Rádler Ottilia 22:44.02 PB
6. Babina Csenge 23:45.82 PB
7. Margaritisz Zoé 25:32.64 PB
U15 leány 3000m gyaloglás:
1. Kovács Gizella 17:04.12 PB
2. Koska Zsófia 22:37.37 PB
3. Megyery Zita 23:40.38 PB
U14 fiú 3000m gyaloglás:
1. Éva Zétény 22:16.51 PB
2. Szücs András 22:42.88 PB
U15 fiú 5000m gyaloglás:
1. Baumann Zsombor 35.57:84 PB
U16 fiú 5000m gyaloglás:
1. Béres-Sasváry Benedek 32:49.85 PB
3. Faragó Sándor 34:41.84 PB
U16 fiú ötösugrás:
2. Dankai Zalán 17.10m PB
U15 leány 80m gátfutás:
6. Kovács Gizella 14.32mp PB
U14 fiú ötösugrás:
5. Éva Zétény 14.62m PB
U14 leány sípoló rakéta hajítás:
18. Lipcsei Róza 24.43m PB
23. Margaritisz Zoé 19.48m PB
24. Fejes Janka 16.17m SB
U14 leány 2000m:
7. Jaschitz Júlia 8:08.42 PB
9. Rácz Zsófia 8:31.25 PB
U14 fiú 2000m síkfutás:
10. Fejes Márton 7:43.26 PB
U14 fiú sípoló rakéta hajítás:
17. Éva Zétény 31.15m PB
19. Szücs András 24.24m PB
U15 fiú sípoló rakéta hajítás:
4. Baumann Zsombor 18.29m PB
U16 fiú sípoló rakéta hajítás:
2. Béres-Sasváry Benedek 48.32m PB
3. Dankai Zalán 45.07m SB
4. Faragó Sándor 37.00m SB