Hajrá Kerület, első a becsület!

Serdülőink vereséggel, ifistáink győzelemmel zárták az idényt

Az utolsó fordulót rendezték a hétvégén az utánpótlás bajnokságban, fiataljainkra a Sopron elleni idegenbeli párharc várt. A serdülők egy végtelenül szoros és kiélezett meccsen – a szétlövést követően – szenvedtek vereséget, míg Császár György ifistái egy közel hasonlóan szoros meccsen győzelemmel fejezték be idei szereplésüket. A Budapest Bajnokságban induló, fiataloknak is játéklehetőséget biztosító felnőttcsapatunk bronzérmet szerzett, annak ellenére, hogy az idény során mindössze kétszer kapott ki.

Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság

A serdülők mérkőzésén a hazaiak kezdtek jobban, három perc elteltével már 2-0 volt az állás a Sopron javára. Császár György fiataljai azonban felvették a kesztyűt és egy háromgólos „rohanással” megfordították az állást. Ezt követően ismét a hazaiak pillanatai következtek, ám 4-3 után Schumck Botond és Kéczery Attila góljaival ismét a Kerület volt előnyben. Egyik csapat sem tudta azonban megtartani az előnyét, a hazaiak a 3. negyed végén zárkózni tudtak, majd a 4. játékrészben átvették a vezetést. Csapatunk azonban nem adta fel, a játékrész végén két góllal kiegyenlített. Jöhetett a büntetőpárbaj, amelyet a hazaiak nyertek, így bár hatalmasat küzdöttek fiataljaink, végül „csak” egy ponttal távozhattak Sopronból.

Soproni VSE – III. kerületi TVE 12-11 (2-2, 2-2, 1-1, 2-2, 5-4)

TVE gólszerzők:
Bárány Botond Attila 4
Keczéry Attila László 3
Schmuck Botond 2
Csurilla Dániel                       
Molnár Bertalan

Edzői értékelés: 
„Nehéz mit mondani erre a meccsre. A játék és a küzdelem alapján megérdemeltük volna a győzelmet. Voltak hiányzók és voltak hibáink is – kihagyott büntetők, elhamarkodott lövések, – de óriásit küzdött a csapat. A normál játékrészben döntetlen lett a mérkőzés és a büntetőpárbajban alulmaradtunk, ezzel egy pontot szereztünk. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a végén, de most a bajnokság végéig csak külső szemlélők leszünk. A következő fordulóban mi kimaradunk, míg az utolsó fordulót már korábban lejátszottuk” – értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Császár György.

Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság

Közel hasonló forgatókönyv szerint zajlott le az ifik mérkőzése is, jóllehet itt a büntetőpárbaj elmaradt. A találkozót Császár György csapata kezdte jobban és a második negyedre is meg tudta tartani az előnyét. A hazaiak kétszer is egyenlíteni tudtak, ám a vezetést egyszer sem tudták megszerezni. Az utolsó negyedben aztán előbb három, majd már négy góllal is vezetett együttesünk és ezt az előnyt végül a találkozó végéig meg is tudta tartani. Csapatunk legeredményesebb játékosa Bakonyvári András lett, aki négy góllal zárta az összecsapást.

Soproni VSE – III. kerületi TVE 9-12 (1-3, 2-3, 3-2, 3-4)
TVE gólszerzők:
Bakonyvári András 4
Frank Dániel 3
Pápay Zoltán Ramon 2
Tajcs Soma                            
Szabó Máté                            
Szabó Bendegúz                     

Edzői értékelés:  
„Az ifik hozták a győzelmet. A meccs egyetlen szépséghibája az volt, hogy az ellenfél kilenc góljából nyolc találatot egy játékos jegyzet, tehát lényegében egy játékos tartotta meccsben a Sopron csapatát. Sajnos az elmúlt 3 fordulóban elveszített 9 pont nagyon hiányzik, de a serdülőkkel együtt már nem szólhatunk bele a bajnokság végimenetelébe. Ennek és a hozott eredményeknek köszönhetően a Cegléd még meg fog minket előzni így előreláthatólag az 5. helyen fogunk végezni, de ez biztosan csak három hét múlva fog eldőlni” – beszélt a mérkőzésről Császár György.

Vezetőedzőnk a hétvégén nem csak edzői minőségben, hanem játékosként is szerepet vállalt, hiszen a Budapesti Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság rájátszásában oroszlánrészt vállalt csapatunk bronzérméből. A címvédés ezúttal nem jött össze, ám ennek ellenére is egy sikeres szezonról beszélhetünk, hiszen a csapatban összesen 10 utánpótláskorú játékosunk kapott szerepet a bajnokság során.

„A bajnokságban 22 csapat indult és az alapszakasz 21 meccséből mindössze kétszer szenvedtünk vereséget. Az elődöntőben kikaptunk a FTC csapatától, majd a bronzmeccset magabiztosan nyertük a Sportliget ellen. A bajnokság során több utánpótláskorú játékos is lehetőséget kapott, ők név szerint: Bakonyvári András, Bárány Botond Attila, Borzák Bonifác (kapus), Dibáczi Hunor, Mocsáry Dániel, Pápay Zoltán Ramon, Pleva János, Szabó Bendegúz, Szabó Máté és Tajcs Soma. Fiataljaink összesen 27 gólt szereztek, ráadásul volt olyan mérkőzés is, ahol heten is játéklehetőséget kaptak, tehát bátran állíthatjuk, hogy ők is kivették a részüket a sikerből” – zárta beszámolóját Császár György.

(Fotó: Szabó Zoltán)

További bejegyzések

Jótékonysági focinap a TVE Sporttelepen!

Június 1-jén vasárnap, egy jótékonysági focinapnak lesz a házigazdája Egyesületünk. A szervezők a focinappal a Ludovika SE játékosát, Zách Tamást szeretnék támogatni, aki csapata edzőmérkőzésén agyvérzést kapott. Az eseményen remek