A hétvégén folytatódtak a korosztályos vízilabda bajnokságok csatározásai. Serdülő és ifi csapatainkra ezúttal a Dunaújváros várt, míg felnőtt csapatunk az Iron gárdájával csapott össze. A hétvége nem is sikerülhetett volna tökéletesebbre, hiszen mindhárom együttesünk győztesen hagyta el a medencét!
Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság
Nem várta a legjobb előjelekkel a Dunaújváros elleni mérkőzést Császár György, ugyanis serdülő és ifi csapatunk vezetőedzője a serdülők meccsén több játékosára sem számíthatott ilyen-olyan okokból kifolyólag. A gárda teljesítményén ugyanakkor nem mutatkozott meg az emberhiány, ellenfelét mindössze három gólon tartva, csapatunk a vártnál talán könnyebben verte ellenfelét.
III. kerületi TVE– DFVE 9 – 3 (3-1, 2-1, 2-1, 2-0)
TVE gólszerzők:
Dugalits Levente 5
Molnár Bertalan 2
Schmuck Botond 2
Edzői értékelés: “Sokkal nehezebb meccsre számítottam az igazat megvallva. A csapat nem volt 100%-os mert több hiányzónk és betegségből visszatérőnk volt. Szerencsére a játékunkon ez nem látszott. Nagyban hozzájárult a győzelemhez kapusunk Tótpál Domokos 82%-os védésátlaga! Támadásban már egy kicsit pontatlanabbak voltunk, több lövésnél is hibáztunk és kihagytunk két emberelőnyt, valamint egy büntetőt is. Viszont védekezésben mindig visszaértünk és megakadályoztuk, hogy az ellenfél góllövői érvényesüljenek. A folytatásban a Dunakanyar csapatával játszunk idegenben, amennyiben sikerül folytatni ezt a jó csapatjátékot, akkor jó eséllyel hozhattjuk el a három pontot vasárnap” – értékelte csapata teljesítményét Császár György, vezetőedző.
Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság
A serdülőkhöz hasonlóan az ifik is győzni tudtak, ám ők egy végtelenül kiélezett mérkőzésen tudták felülmúlni ellenfelüket. Jól kezdte az összecsapást Császár György együttese, hiszen az első negyedet 6-3-ra nyerte. Ezt követően azonban a vendég Dunaújváros lendületbe jött és két 3-1-re megnyert játékrésszel felzárkózott, sőt volt, hogy vezetett is. A befejező negyed nem akármilyen izgalmakat hozott, a mindent eldöntő, győztes találatot mindössze 13 másodperccel a találkozó vége előtt szerezte meg Szabó Bendegúz.
III. kerületi Torna és Vívó Egylet – DFVE 14 – 13 (6-3, 1-3, 1-3, 6-4)
TVE gólszerzők:
Tajcs Soma 5
Szabó Bendegúz 3
Szabó Máté 2
Pápay Zoltán Ramon
Frank Dániel
Dugalits Levente
Bakonyvári András
Edzői értékelés: “Az ifik egy könnyebb meccsből csináltak egy kifejezetten nehéz győzelmet. Az első negyed jól sikerült, de itt sajnos el is hittük, hogy ez a meccs már megvan. Az ellenfél szép lassan felzárkózott és a harmadik negyed felénél át is vette a vezetést. A negyedik negyed elején sikerült visszaszerezni a vezetést, de ekkor egy megkérdőjelezhető ítélet után 4 percre hátrányba kerültünk. Szerencsére az ellenfél csak döntetlenre tudott feljönni többször, amire relatív gyorsan mindig egy góllal válaszoltunk. Végül a győztes gólt 13 másodperccel a vége előtt sikerült megszerezni. Következő vasárnap a Dunakanyar egy nagyobb kihívásnak bizonyul, ahol nem fognak beleférni olyan hibák mint ezen a meccsen” – értékelte csapata teljesítményét Császár György.
(Fotó: Szabó Zoltán)
Budapesti Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság
A felnőtt csapatra papíron egy könnyebb feladat várt a hétvégén, az Iron csapata ellen. A találkozó elején egy 7-0-s rohanással megnyugtató előnyt szerzett együttesünk, amelyben nem mellesleg az ifi csapatból is többen szerepet kaptak. De szintén ott volt a medencében szakosztályvezetőnk, Bárány Attila, illetve a serdülő és ifi csapatot győzelemre vezető vezetőedző, Császár György is. A folytatásban az Iron is fel tudott iratkozni az eredményjelzőre, ám a két csapat között a legkisebb gólkülönbség így is öt gól volt. Felnőtt csapatunk végül magabiztosan, 20-8 arányban győzött, így önbizalommal telve készülhet a soron következő bajnokira, az Óbudai Egyetem ellen.
Iron Waterpolo – III. kerületi TVE 8 – 20 (1-7, 4-3, 2-4, 1-6)
TVE gólszerzők:
Sebes Tamás 4
Császár György 3
Bárány Attila 3
Bárány Botond Attila 3
Péter Áron 2
Bene Gergely 2
Szabó Máté
Pásztrai Pál
Szabó Bendegúz
Edzői értékelés: “A felnőtt bajnokságban egy könnyebb ellenféllel találkoztunk ebben a fordulóban. Ennek köszönhetően öt utánpótlás játékos is szerepet kapott. A meccs elég gyorsan eldőlt, így mindenki sok játéklehetőséghez jutott. A fiatalok éltek is a lehetőséggel és jól játszottak, többen gólt is tudtak dobni. Gratulálunk nekik! A következő fordulóban az Óbudai Egyetem ellen is lesz néhány fiatalnak lehetősége bizonyítani majd” – dicsérte a csapat teljesítményét Császár György.