Március első hétvégéjén rendezték a Fedettpályás U20-as és U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságot. Az eseménynek a Nyíregyházi Atlétikai Centrum adott otthont, egyesületünket pedig Székely Liliána, valamint Ferenczi Dániel képviselték. Előbbi hosszú sérülés után tért vissza és versenyzett először, míg utóbbi első versenyét teljesítette az U18-as korosztályban, így érthetően mindkét fiatal nagy várakozásokkal és kellő izgalommal várta a viadalt.
Sziékely Lili – aki sérülése miatt a komplett tavalyi versenyszezont ki kellett, hogy hagyja – hármasugrásban mérte össze erejét a riválisokkal, míg Dani 60 méteres síkfutásban versenyzett. Utóbbi esetében ez azért is volt érdekes, mert eddig ügyességi számokban mutatta meg tehetségét, ahol azért több lehetősége van egy versenyzőnek arra, hogy a legjobbját kihozza magából, a futószámoknál viszont hibázási lehetőségre nincs nagyon lehetőség, tehát fejben még inkább össze kell rakni az adott versenyt. Fiatal atlétánk a 2. futamban kapott besorolást, 8.23-as idejével pedig rögtön egyéni legjobbját teljesítette. Az időeredmény azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy az előfutamból tovább jusson, Dani végül a 27. helyen zárta pályafutása első síkfutó versenyét. A bemutatkozás után meg is jegyezte edzőjének, Hoffmann Teréznek, hogy még soha sem izgult ennyire, hiszen korábban még nem indult olyan versenyszámban, ahol csupán egy esélye volt arra, hogy a legjobbját kihozza magából.
A hosszú kihagyás után újra versenyző Székely Lili 9.67-es eredménnyel kezdte a hármasugrás versenyszámát, majd a második próbálkozására már 10 méter fölé került. A harmadik sorozatban is tudott javítani eredményén (10.06), majd legjobbját a negyedik “körre” hozta össze, akkor 10.36-ig jutott. Ezt követően azonban már nem tudott javítani eredményén, így a 8. helyen fejezte be a versenyt, amely szezonbeli legjobb eredményét jelentette.
Gratulálunk fiatal versenyzőinknek, valamint az őket felkészítő edzőinknek!