Hajrá Kerület, első a becsület!

Utánpótlás körkép: győzelmeket és döntetleneket hozott a hétvégi bajnoki forduló

Utánpótlás körkép rovatunk legfrissebb számában a mögöttünk hagyott hétvége bajnoki mérkőzéseiről számolunk be, edzői értékelésekkel kiegészítve. Sikeres volt a legutóbbi forduló UP-csapataink számára, hiszen U19-től egészen U14-ig vagy győztek, vagy döntetlent értek el csapataink.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 22. forduló

U19-es csapatunk a bajnokság 22. fordulóját a tabella 4. helyéről várhatta, nyolc pont lemaradással éppen attól a Kelentől, amely listavezetőként Pfister Erik együttesének a vendégeként lépett pályára. A találkozón a 40. percben Duleba Dániel révén csapatunk szerezte meg a vezetést, ám még a félidő lefújása előtt a Kelen ki tudott egyenlíteni. A második játékrészben azonban Farkas Benjáminnak köszönhetően kétszer is betalált U19-es együttesünk, így előbb átvette a vezetést, majd magabiztosabbá is tette az előnyt. A vendégek a mérkőzés vége előtt, a hosszabbítás perceiben ugyan még faragni tudtak hátrányukból, ám ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Győzelmével Pfister Erik csapata fontos pontokat zsebelt be és hátrányát 5 pontra csökkentette a listavezetővel szemben négy fordulóval a bajnokság vége előtt.

III. kerületi TVE – Kelen SC 3-2 (1-1)
TVE gólszerzők:
Duleba Dániel
Farkas Benjamin (2)

Következő mérkőzés: 05.10. 12:00 Pécsi Vasutas Sportkör (I)

MLSZ Országos U17 Alap 19. forduló

Mónos Tamás U17-es csapata a bajnokság 19. fordulójában Zalaegerszegre utazott. A játéknapot hét pont hátránnyal várta együttesünk a listavezető UTE csapatához képest, ám egy győzelemmel – a riválisok eredményétől függően – akár a dobogó második fokára is előre léphetett volna. A találkozón minden jel arra utalt, hogy mindez sikerülhet is, hiszen Orosz Gergő 8., illetve 17. percben szerzett góljával magabiztos előnyhöz jutott. A második játékrészben azonban a hazaiak előbb szépítettek, majd a hosszabbítás perceiben az egyenlítő gólt is meg tudták szerezni, így értékes pontokat hullajtottak U17-eseink.

ZTE FC – III. kerületi TVE 2-2 (0-2)
TVE gólszerzők:
Orosz Gergő (2)

Edzői értékelés: „A mérkőzés elejétől nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. Kezdeményezők voltunk és irányítottuk a mérkőzést, folyamatosan az ellenfél térfelén tudtuk tartani a játékot. Több gólszerzési lehetőségünk is volt az első félidőben, amiből sikerült kettőt gólra is váltanunk, Orosz Gergő két remek megoldásának köszönhetően.  A második félidő elejét rövidzárlattal kezdtük és az ellenfél szépíteni tudod. Kiegyenlítetté vált a játék, ám ekkor is voltak lehetőségeink, azonban a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, nem tudtunk úgy dominálni, mint az első játékrészben. A hosszabbításban egy kapu előtti kavarodás után a Zalaegerszeg gólt tudott lőni és így döntetlennel végződött a mérkőzés. Összességében a helyzeteink alapján megérdemeltük volna a győzelmet” – értékelte csapata teljesítményét vezetőedzőnk, Mónos Tamás.


Következő mérkőzés: 05.10. 13:00 KTE LA (H)

MLSZ Országos U16 Alap 18. forduló

Az olaszországi nemzetközi tornán való részvétele miatt a 18. fordulóból pótolta elhalasztott mérkőzését U16-os csapatunk, amely a Szeged együttesét fogadta. Kifejezetten nehéz csatát hozott a mérkőzés, a vendégek védekezésre rendezkedtek be, amelyből veszélyes kontrákat indítottak. A gól nélküli első játékrészt követően a második félidőben azonban Kaszai Gábor csapata meg tudta szerezni a vezető találatot, amely, mint a végén kiderült a győzelmet is jelentette egyben. A Kaszai-gárda mostani győzelmének köszönhetően egy pontos hátránnyal áll a Budai FC mögött a bajnoki tabella második helyén. A bajnokságból még három forduló van hátra, a végjáték komoly izgalmakat tartogat!

III. kerületi TVE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (0-0)
TVE gólszerző:
Baranyai Keve

Edzői értékelés: „Az első pillanattól kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és igyekeztünk a labdát megbecsülve, de nagy tempóban játszani. A vendégcsapat a félidő első felében nagyon mélyen, szervezetten védekezett és kevés területet hagyott nekünk a támadóharmadban. Igyekeztünk megtalálni a fogást riválisunkon, de csak egy-két lehetőséget tudtunk kialakítani. A Szegedi csapatnak volt néhány gyors kontrája, illetve többször is jól használták ki, hogy nem voltunk kellőképpen szervezetek hátul, így volt két szituáció, amikor csak a szerencsének köszönhetően nem kerültünk hátrányba. Az első félidő végeztével gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, amely során igyekeztünk finomítani néhány dolgon. Ezeket igyekeztek alkalmazni a srácok a pályán, ezáltal még az első félidőhöz képest is nagyobb kontroll alatt tartottuk a játékot. Főként a kontrák megelőzésében léptünk sokat előre, de több és minőségibb helyzetet tudtunk kialakítani. A második játékrészt jól is kezdtük, a 48. percben Baranyai Keve révén megszereztük a vezetést. Voltak még lehetőségeink és ziccerünk is az előny növelésére, de nem tudtunk a kapuba találni, de megtartottuk minimális előnyünket a mérkőzés végéig. Összességében nehéz ellenfél ellen játszottunk, nagyon szervezetten védekeztek, amit nehezen törtünk fel, de a türelmes és koncentrált játéknak meg lett az eredménye. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Hajrá Kerület!” – értékelte csapata győztes mérkőzését vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.

Következő mérkőzés: 05.17. 17:00 Nyíregyháza Spartacus FC (H)

MLSZ Országos U15 Alap 18. forduló

Szilvási László U15-ös csapata ahhoz a Szegedhez utazott a bajnokság 18. fordulójában, amelyet hazai pályán az őszi idényben 3-1 arányban győzött le. Az idegenbeli találkozó kiegyenlített összecsapást hozott, amelyen gól ezúttal nem született, így a két csapat megosztozott a pontokon. U15-ös együttesünk számára még négy mérkőzést tartogat a bajnoki idény, a 19. fordulót a bajnoki tabella 7. helyéről várhatja 5 pont lemaradással a dobogót jelentő 3. helytől.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. kerületi TVE 0-0

Következő mérkőzés: 05.10. 10:00 VFC USE (H)

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 21. forduló

Lucz Viktor U14-es együttese a Tatabányát fogadta a bajnokság 21. fordulójában. Az ősszel idegenben 4-1-re tudott nyerni csapatunk Tatabányán és ezúttal is a Lucz-legénység várhatta esélyesként az összecsapást. Mindezt már az első félidőben nyomatékosította, Horváth Marcell és Valentino Ronaldó góljainak köszönhetően. A mérkőzés második félidejében még dominánsabb játékot mutatott csapatunk, Szobor Noel a félidő elején háromra növelte az előnyt, majd Horváth megrúgta második találatát, amellyel már négy volt közte. Itt azonban még nem volt vége, Mechentel Jibril 70. percben szerzett találatával 5-0-ra alakította az állást, majd újra Horváth következett, aki így mesterhármassal zárta a végül 6-0-s Kerület sikerrel záruló találkozót. U14-es csapatunk számára még öt fordulót tartogat a bajnokság, a tabellán jelenleg a második helyet elfoglaló gárdánk hátránya 7 pont a listavezető Fehérvárral szemben.

III. kerületi TVE – Tatabányai SC 6-0 (2-0)

TVE gólszerzők:
Horváth Marcell (3)
Valentino Ronaldó
Szobor Noel
Horváth Marcell

Következő mérkőzés: 05.11. 10:00 Fehérvár FC (I)

További bejegyzések

Idén is számítunk az 1%-os felajánlásokra

Tisztelt Tagok, Szülők, Szurkolók és Támogatóink! Magánszemélyként az idén is lehetőségük van arra, hogy rendelkezzenek az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójuk 1 %-áról, és dönthetnek úgy, hogy a megfizetett