Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető mérkőzést zárt végül 1-1-s döntetlennel. A Honvéd II. elleni bajnokihoz képest lényegi javulást láthattunk együttesünk teljesítményében, elég ha csak azt említjük, amelyet vezetőedzőnk tett korábban szóvá: lendületesebb kezdést kér játékosaitól. A szolnokiak ellen az első félidőben már azt a kezdeményező játékot láthattuk a mieinktől, amelyet Kaszai Gábor a kispesti találkozó után hiányolt, a kialakított helyzetekből azonban végül csak egyet sikerült gólra váltanunk, jóllehet a lehetőségeink megvoltak ahhoz, hogy lezárjuk a találkozót. Heti felvezetőnkben előbb röviden összefoglaljuk a Szolnok elleni összecsapást, majd bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket is.
Szombaton a Szolnok elleni összecsapást más felfogásban kezdte csapatunk, mint azt legutóbb a Honvéd II. elleni idegenbeli bajnokin tapasztalhattuk: jól járattuk a labdát, agresszíven próbáltunk labdát szerezni, és az átmeneteket is lendületesen oldottuk meg, így már az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki. A 30. percben meg is szereztük a vezetést: Tóth Bálint a jobb oldalon kapott labdát, egy visszavevős csellel az ellenfél 16-osán belül becsapta védőjét, majd ballal szépen elrúgta a kapus mellett. Fiatal játékosunk hetek óta kiváló formában futballozik, kezdeményező, sokat vállal, a Szolnok ellen sem volt ez másként: teljesítményére ezúttal góllal tette fel a koronát.
A szünet után valamelyest megtört a lendületünk, támadásainkban már nem volt akkora átütőerő, a mérkőzés lezárására azonban így is megvoltak a lehetőségeink: Buda Péter fejese, vagy Farkas Bence lövése, de voltak veszélyes megoldásai az ezúttal – Hulicsár hiányában – centert játszó Dobronoky Viktornak is. És ha már hiányzók: ki kell emelni az elsősorban szélső védő szerepkörben játszó Szűcs Áront, aki sérült középső védőink hiányában ezúttal a védelem közepén kapott szerepet és feladatát maximális magabiztosan oldotta meg. De vissza a helyzetekre: a mérkőzés talán legnagyobb lehetősége Gosztola Ádám előtt adódott, akinek a lövése is a kapufán csattant, jóllehet az első félidőben Hosszú Zétény előtt is adódott komoly lehetőség, valamint Farkas Bencének is volt kecsegtető kísérlete. A kimaradt helyzetek azonban általában megbosszulják magukat, ezúttal sem volt ez másként: a vendégek az egyetlen igazán nagy helyzetükből, Antal Gábor révén egyenlítettek, és bár a hátralévő időben is próbáltuk megszerezni a győztes gólt, ez már nem sikerült. Ebben az idényben voltak olyan szoros mérkőzéseink, amelyeken a szerencse a mi oldalunkon állt, és be tudtuk húzni a három pontot; a Szolnok ellen viszont a vendégeknek kedvezett, így egy nyerhető találkozón végül meg kellett elégednünk a döntetlennel.
A tabellán elfoglalt második helyünket így is megőriztük, de az ESMTK hétvégi győzelmével egy pontra felzárkózott mögénk, ezért különösen fontos lenne, hogy vasárnap Újpesten visszatérjünk a győztes útra. Kaszai Gábor együttese tizenegy forduló után nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, 25 ponttal áll a tabellán, míg vasárnapi ellenfelünk 18 ponttal a negyedik.
Az Újpest II. hazai pályán veszélyes
Az Újpest FC II. eddigi tizenegy bajnokijából ötöt megnyert, háromszor döntetlent játszott és háromszor kikapott; 28 gólt szerzett és 18-at kapott. Hazai pályán még veretlen: hat mérkőzésen három győzelem és három döntetlen a mérlege, 20–8-as gólkülönbséggel, idegenben pedig két győzelem mellett három vereséget szenvedett. Legutóbb a hibátlan mérleggel éllovas Gyulához látogatott, ahol Pataki Zoltán góljával még egyenlíteni tudott, végül azonban 2–1-re kikapott. Pataki hét találattal vezeti az újpestiek házi góllövőlistáját.
Az MLSZ adatbankjában felsorolt harminc újpesti játékosból 24 legfeljebb 21 éves, a keret átlagéletkora 20,9 év, így Bodor Boldizsár csapatában elsősorban a fiatalok kapnak szerepet. Mellettük Banai Dávid, Bese Barnabás és Tamás Krisztián személyében ugyanakkor az NB I-et is megjárt labdarúgók játszanak, ráadásul vasárnap korábbi csapatkapitányunkkal, Barczi Dáviddal is találkozhatunk a hazaiaknál, aki öt góljával eddig az újpestiek egyik legeredményesebb játékosa a bajnokságban.
Legutóbb a 2024–2025-ös idényben játszottunk az Újpest második csapatával: Óbudán egy fordulatos, kilencgólos mérkőzésen 5–4-re a vendégek nyertek, a Tábor utcában viszont Szabó Martin és az akkor még nálunk futballozó Barczi góljával 2–0-ra győztünk. A két csapat az előző idényben nem találkozott egymással. A Magyarfutball.hu nem teljes körű nyilvántartásában a két harmadosztályú bajnoki mellett két, az 1937–1938-as idényben az akkori Újpesti TE ellen játszott másodosztályú mérkőzés is szerepel: ezeket idegenben 2–0-ra, hazai pályán 3–1-re veszítettük el. Az oldalon szereplő négy találkozó összesített mérlege így egy kerületi és három újpesti győzelem, 7–10-es gólkülönbséggel.
A vasárnapi mérkőzés Buda Péter számára minden bizonnyal emlékezetes lesz majd: középpályásunk – amennyiben pályára lép – századik alkalommal szerepelhet a Kerület színeiben. A találkozót az Újpest Labdarúgó Sportcentrumában rendezik.
NB III. Dél-Keleti csoport, 12. forduló
Újpest FC II. – III. kerületi TVE
2026. október 18., 11:00



