Hajrá Kerület, első a becsület!

Egyéni legjobbjukkal zárták az OB-t fiatal atlétáink

Két atlétánk képviselte egyesületünket az U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságon a gyaloglók versenyében. Lövei Veronika, illetve szakosztályunk új tagja, Görheny Mandula egyaránt szépen teljesített, egyéni legjobb eredményükkel zárták a versenyt.

Június 20-22. között rendezték az U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságot, amelynek vasárnapi versenynapján került megrendezésre a gyaloglók versenyszáma. Egyesületünket két fiatal atléta képviselte, Lövei Veronika és Görheny Mandula. A nagy hőség komolyan megnehezítette a versenyzők dolgát, ám mindenki becsülettel állta a sarat, atlétáink egyéni legjobb eredményüket érték el. Szakosztályvezetőnk, Hoffmann Teréz így értékelte versenyzőink teljesítményét.

„Valóban, a verseny során a rekkenő hőség komoly kihívást jelentett, még a 17 órás kezdési időpont ellenére is. Mandula számára ez volt az első atlétikai verseny, nemrég kezdte meg az edzéseket szakosztályunkban. Veronika már tapasztaltabb versenyző, ugyanakkor az idei évben korosztályt váltott, így a hosszabb távhoz még alkalmazkodnia kell. A felkészülés során a két versenyző végig együtt edzett, kölcsönösen motiválták és támogatták egymást”

Eredmények:
6. Lövei Veronika 37:07.87 PB
7.  Görheny Mandula Panna 37:55.61 PB

További bejegyzések

Dabason térünk vissza a bajnoki küzdelmekhez

Egy szabad hétvégét követően vasárnap ismét bajnoki mérkőzés vár csapatunkra: a Kerület az NB III. Dél-Keleti csoportjának 8. fordulójában a Meton-FC Dabas SE otthonában lép pályára. A találkozó szeptember 20-án

Az egri siker lendületét vinnénk tovább az UVSE ellen

Nehéz mérkőzés vár női vízilabdacsapatunkra szombaton: Stieber Mercedes együttese 16 órától az UVSE-t fogadja a III. kerületi TVE uszodában. Csapatunk az Egerben aratott bravúros győzelem után önbizalommal készülhet a találkozóra,

Majdnem 100%-os fordulót teljesítettek utánpótláscsapataink

A hétvégén nagypályás utánpótláscsapataink számára is folytatódtak a bajnoki küzdelmek. Utánpótlás körkép rovatunk legfrissebb részében az U14-esektől az U19-esekig, valamint a BLSZ II. osztályban szereplő második csapatunkig valamennyi együttesünk hétvégi