Hajrá Kerület, első a becsület!

Timári Norman a Kerületnél folytatja pályafutását

Új játékossal erősödik csapatunk: Timári Norman a Komárom együttesétől érkezik Óbudára. A 25 éves futballista -aki ujdonsűlt Kerület-játékosként rögtön góllal mutatkozott be első edzőmérkőzésén – alapvetően középpályásként szerepel, sokoldalúságának köszönhetően komoly erősítést jelent. Norman pályafutása során korábban a Kelen SC és a Puskás Akadémia csapataiban is megfordult, mindkét klubnál együtt dolgozott vezetőedzőnkkel, Harmati Tamással.

„Nem volt nehéz döntés, hogy a III. Kerületi TVE-nél szeretném folytatni a pályafutásomat, mert a klub nagyon szimpatikus számomra, a környezet is kiváló, és Harmati Tamás személye is garancia volt arra, hogy jó helyre jövök – mutatkozott be Norman. – Korábban a Puskás Akadémiánál és a Kelennél is dolgoztunk együtt, szakmailag és emberileg is csak jókat tudok róla mondani. Nagyon motivált vagyok, több poszton is bevethető vagyok, és szeretném mindenben segíteni a csapatot. Úgy gondolom, hogy a beilleszkedéssel sem lesz gond, hiszen vannak játékosok – például az utánpótlás-válogatottból Bencze Márk –, akiket már korábbról ismerek, de természetesen ellenfélként a legtöbbjükkel már találkoztam. Magamtól azt várom, hogy hamar beilleszkedjek, állandó helyet vívjak ki a kezdő tizenegyben, és hogy segítsem új csapatomat abban, hogy a jelenlegi eredményét túlszárnyalva a lehető legjobb helyen zárja a bajnokságot” – beszélt céljairól új játékosunk.

A következő napokban újabb bejelentésekkel jelentkezünk, érdemes lesz figyelni honlapunkat, illetve közösségi csatornáinkat.

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is