Változás történt vízilabda szakosztályunk életében, a jövőben Kisteleki Dóra látja el a szakosztályvezetői feladatokat.
Bárány Attila elhagyja a III. kerületi TVE egyesületét, miután az idény végén lejárt a szerződése. A játékosként többszörös bajnok, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája győztes szakember vezetése alatt vízilabda szakosztályunk folyamatosan fejlődött. Felejthetetlen pillanat volt a Magyar Kupában nyert bronzérem, amely a TVE-vízilabda újkori történelmének legnagyobb eredménye is volt egyben. Hasonlóan szép emlék és kiemelkedő eredmény a mögöttünk hagyott szezon európai kupaszereplése, amelyre korábban a klub történelme során még nem volt példa. Bárány Attilának köszönjük a klubért tett erőfeszítéseit és egyben sok sikert kívánunk neki az elkövetkezendő időszakra.
A szakosztályvezetői szerepkört a jövőben Kisteleki Dóra, – vagy ahogy a medence világában mindenki hívja, Buresz – veszi át, akinek nem kell bemutatni a III. kerületi TVE-t, hiszen neve összeforrt egyesületünkkel. A játékosként világbajnok és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok, Bl-győztes Kisteleki Dóra éveken át játékosként, sőt nem túlzás kijelenteni, vezérként harcolt a kék-fehér színekért és sikerekért. Dóri visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól és a Kerülettől sem, időről időre megfordult Lukács Dénes edzésein. Az elkövetkezendő időszakban azonban még többet lesz látható a Kalap utcai uszoda és székház környékén, hiszen újra a Kerület sikeréért fog dolgozni, immáron viszont a medencén kívülről.
Isten hozott újra Óbudán Dóri, sok sikert, örömöt és győzelmet kívánunk pályafutásod legújabb szakaszához.