Hajrá Kerület, első a becsület!

Az egyenlítés a tét: jön a Dunaújváros elleni párharc második felvonása

Szerdán az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második felvonása következik csapatunk és a Dunaújváros között a rájátszás 5. helyéért folytatott sorozatban. Az első mérkőzést szombaton Dr. Sike József együttese nyerte, így szerdán az egyenlítés reményében ugrik medencébe Lukács Dénes gárdája.

A feladat nem lesz egyszerű, ugyanis a vendégek erősebb kerettel és jóval hosszabb cserepaddal rendelkeznek, ennek köszönhetően Sike József variációs lehetőségei lényegesen mélyebbek, mint kollégájáé. Lukács Dénes a szombati dunaújvárosi találkozót követően elmondta, hogy a mérkőzésnek voltak olyan részei, amelyek során elégedett volt csapata teljesítményével, illetve azt sem felejtette el megjegyezni, hogy a fiatal játékosok közül többen is remek napot fogtak ki. Szerdán, hazai medencében, a Kerület-szurkolók buzdítása mellett jó esély kínálkozik arra, hogy a csapat még egy lapáttal rátegyen a dunaújvárosi teljesítményére, ezzel pedig akár egy jóval szorosabb összecsapás is kerekedhet a szerdaiból.

Ob I., rájátszás – az 5. helyért (az egyik fél 3. győzelméig tartó párharc)

III. kerületi TVE – DFVE
Meccsnap:
04.08.
Kezdés:
18:30

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott