Uszodánk augusztus 19-én hétfőn zárva tart, műszaki karbantartási munkálatok miatt. A létesítmény legközelebb augusztus 21-én, szerdán vehető igénybe lakossági úszásra, a szokott nyitvatartás szerint.

A bajnoki mérkőzések előtt ezúttal kupafeladatok is vártak utánpótláscsapatainkra: U16-osaink kedden fordulatos találkozón maradtak alul a Várda Akadémiával szemben, U17-eseink viszont szerdán háromgólos győzelemmel búcsúztatták a Puskás Akadémiát. A bajnoki

A Monor elleni hazai vereség után vasárnap Pesterzsébeten folytatjuk a bajnokságot, ahol közvetlen riválisunk, a második helyen álló ESMTK vár ránk. A címvédő ellen Borsay Márk 35. percben szerzett góljával

Lencsés Balázs, csapatunk rutinos védője a Kispest-Honvéd FC II. elleni bajnokin egy brutális és teljesen felesleges belépő következtében sérült meg. A mérkőzést természetesen nem tudta folytatni, majd az orvosi vizsgálatok

Szombaton az NB III. 14. fordulójában a címvédő Monor csapata látogatott a TVE Sporttelepre. A találkozót egyik gárda sem várhatta a legjobb előjelekkel: a vendégek szeptember eleje óta vártak az