Hajrá Kerület, első a becsület!

Egyéniben és csapat szinten is remekeltek fiatal atlétáink az összetett magyar bajnokságon

Kecskeméten rendezték meg az U14-es és U16-os atlétikai korosztály számára az idei összetett magyar bajnokságot. Egyesületünket Kovács Eliza, Gergely Dalma, Kovács Gizella, Tölgyesi Virág, Szalai Petra, Fejes Janka és Babina Csenge képviselték. Versenyzőink egyéniben és csapatban is megmérettették magukat és remek eredményekkel, egyéni csúcsokkal zárták az ob-t.

A kecskeméti versenyen egyesületünket U14-es atlétáink képviselték, akik „A”, „B” és „C” variációban versenyeztek. A csapatverseny során négyfős csapatokba sorolták az indulókat, mindenkinek legalább egy érvényes eredményt kellett teljesítenie a három variációból.

Az idei bajnokságra az időjárás nem a legszebb arcát mutatta, ám a hideg ellenére a lányok remekül teljesítettek. Az „A” variációban Kovács Eliza és Gergely Dalma az utolsó versenyszámig fej-fej mellett haladtak egymással, a négy versenyszám közül magasugrásban a mezőny legjobbját ugrották 156 centis eredménnyel. Gergely Dalma ráadásul a 60 méteres gátfutás versenyszámban egyéni csúcsot futott 9,88-as időeredménnyel ért célba. Eliza szintén két számban remekelt, fiatal versenyzőnk sípoló rakéta hajításban remek dobásának köszönhetően a dobogó második helyén zárt.

A „B” variációban Kovács Gizella és Tölgyesi Virág a 800 méteres síkfutásban is megmérették magukat és remek eredménnyel zárták a versenyt. A legnehezebb dolga a „C” variációban induló lányoknak volt talán, hiszen a dobószámok gyakorlása nehézséget jelent számukra hazai pályán, így a helyszínen kellett az adott dobószám versenyszabályainak sajátosságaival szembesülniük. Egyéniben tehát remek eredményeket értek el a lányok, de csapat szinten sem panaszkodhatunk, hiszen a hetedik helyen zártuk az összetett országos bajnokságot.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt