Hajrá Kerület, első a becsület!

Két győzelemmel rajtolt a középszakaszban férfi vízilabdacsapatunk

Két mérkőzés várt az elmúlt hétvégén a férfi OB II-ben szereplő csapatunkra: előbb a Váci VSE, majd a Balaton VK ellen ugrott medencébe a Kerület. Az első találkozó kiélezett, izgalmas csatát hozott, míg a második – amelyet vezetőedzőnk előzetesen hasonlóan szorosnak várt – magabiztos Kerület-győzelemmel zárult.

Férfi OB II. bajnokság, középszakasz 1. forduló

Váci VSE – III. kerületi TVE 6–7 (1–0, 1–3, 3–3, 1–1)

TVE gólszerzők:
Szabó Zétény 2
Tajcs Soma 2
Császár György 2
Péter Áron

Császár György edzői értékelése:

„A téli szünet utáni első mérkőzésen meggyűlt a bajunk a Vác csapatával. Három elkerülhető gólt kaptunk, és legalább ugyanennyiszer hibáztunk ziccert támadásban. Főleg a támadójátékunkkal voltak problémák, amit az elmúlt két hét edzésein is tapasztalhattunk. Ezen mindenképpen javítanunk kell a következő forduló előtt. A védekezésünk viszont – az említett három gólt leszámítva – nagyon jól működött. Molnár Benedek 81%-os védési mutatóval kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nagyban hozzájárulva a győzelemhez. A visszavágón nagyon oda kell figyelnünk a Vácra, ha ismét nyerni szeretnénk.”

III. kerületi TVE – Balaton VK 20–8 (5–2, 5–1, 5–2, 5–3)

TVE gólszerzők:
Szabó Zétény 4
Tajcs Soma 3
Péter Áron 3
Fekete Dávid 2
Császár György 2
Tóth Deme Miklós 2
Szabó Bendegúz
Szikra Benjámin
Bakonyvári András
Sebes Tamás

Császár György edzői értékelése:

„A Balaton ellen nagyobb ellenállásra számítottunk. A támadásaink sokkal jobban sikerültek, a lövőszázalékunk is jelentősen javult az első mérkőzéshez képest. A nagy különbség miatt viszont védekezésben több hibát is vétettünk. Összességében két nagyon jó mérkőzést játszottunk, és sikerült a csoport élmezőnyében maradnunk. A következő fordulóban a Hódmezővásárhely ellen játszunk Balatonfűzfőn, ami kulcsmeccs lesz az első helyért. Addig még van idő finomítani a támadójátékunkon. Gratulálok a csapatnak a két győzelemhez és a jó hangulathoz!”

Férfi vízilabdacsapatunk így két győzelemmel kezdte a középszakaszt, és bizakodva várhatja a következő fordulót.

További bejegyzések

A III. Kerületi TVE atlétika szakosztálya utánpótlás-edzőt keres

A III. Kerületi TVE atlétika szakosztálya utánpótlás korosztályú atlétáink mellé keres motivált, szakmailag igényes edzőt. Elvárások Előnyt jelent JelentkezésAmennyiben álláslehetőségünk felkeltette az érdeklődésed, kérjük, küldd el fényképes önéletrajzodat a fizetési