Hajrá Kerület, első a becsület!

Kettős kupasikerrel és győzelemmel zárták a naptári évet Császár Györgyék

Sűrű hetet zártak utánpótlás pólócsapataink! A mögöttünk hagyott héten a Téli Masters Kupán és a bajnokságban is medencébe ugrottak fiataljaink és ennél sikeresebb évadzárást nem is produkálhattak volna. A Masters Kupa kettős sikerrel zárult, míg a bajnokságban a serdülő és az ifi csapat is győzelemmel búcsúztatta az esztendőt.

A múlt héten került megrendezésre a Téli Masters Kupa, amelyen négy csapat, közte a TVE ifjúsági gárdája és az Egyesületünkhöz ezer szállal kötődő Bikavér együttese is a mezőny tagja volt. Utóbbiban a TVE felnőtt csapatából többen is játszanak, míg az ifik azért indulhattak el a minitornán, mert házigazdaként megillette ez a kiváltság. A fiatalok igazán kitettek magukért, hiszen a végelszámolásban a második helyen zártak – több játékos is kiemelkedően teljesített – míg a Bikavér csapata magabiztosan hódította el a győztesnek járó trófeát. Az egyéni elismerésekből is jutott Egyesületünknek, hiszen a torna gólkirálya szakosztályunk vezetője, Bárány Attila lett.

Téli Masters Torna – eredmények:
OSC Masters – BVSC Heavy Tools 9:5
BVSC Heavy Tools – Bikavér 9:17
III. kerületi TVE – OSC Masters 10:5
III. kerületi TVE – Bikavér 6:9
OSC Masters – Bikavér 10:15
III. kerületi TVE – BVSC Heavy Tools 11:9

Végeredmény:
1. Bikavér
2. III. kerületi TVE
3. OSC Masters
4. BVSC Heavy Tools

Gólkirály:
Bárány Attila (Bikavér)

Legjobb kapus:
Tóth Kecskés László (BVSC HT)

(Fotó: Szabó Zoltán)

Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság

Serdülő csapatunk az évad utolsó mérkőzését az Iron ellen játszotta. Az előzetes papírforma érvényesült a találkozón, fiataljaink az első pillanattól az utolsóig kontroll alatt tartották a találkozót és végül fölényes sikert arattak riválisuk felett.

III. kerületi TVE – Iron Waterpolo 13 – 3 (5-0, 2-1, 6-0, 0-2)

TVE gólszerzők:
Schmuck Botond 3
Kertész Zalán 3
Tóth Berényi Simon 2
Molnár Bertalan 2
Bárány Botond Attila 2
Dugalits Levente        

Edzői értékelés: „Az év utolsó fordulóján a csoportutolsóval játszottunk. Elég gyorsan megszereztük a szükséges előnyt ahhoz, hogy mindenki sokat játszhasson, sőt a gyerek korosztályú csapatból ezúttal hárman is kaptak lehetőséget. A legjobb teljesítményt a 87%-on védő kapusunk, Tótpál Domokos nyújtotta, összeségében a várakozásnak megfelelően hoztuk a papírforma győzelmet. Az ünnepek alatt szünet lesz és egy kisebb alapozással kezdjük majd az új évet. Az alapszakasz hátralévő két fordulójában előbb a Százhalombattával játszunk január végén, majd a Győr ellen zárunk, február elején” – értékelte a mérkőzést, valamint beszélt a további menetrendről vezetőedzőnk, Császár György.

Fotó: Szabó Zoltán

Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság

A serdülőkhöz hasonlóan az ifik mérkőzésén sem borult a papírforma, igaz ez a találkozó egy fokkal kiegyenlítettebb volt, mint a serdülő összecsapás. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy csapatunkból többen hiányoztak ilyen-olyan okok miatt, így Császár György nem tudta a legerősebb csapatát kiállítani, ám a győzelem ennek ellenére sem forgott veszélyben.

III. kerületi TVE – Iron Waterpolo 14 – 8(4-3, 3-2, 3-0, 4-3)

TVE gólszerzők:
Dibáczi Hunor 4
Tóth Berényi Simon 3
Szabó Máté 2
Bakonyvári András 2
Dugalits Levente        
Bárány Botond Attila  
Pápay Zoltán Ramon  

Edzői értékelés: „Az Ifi csapatból négy játékos is hiányzott eltiltás és sérülés miatt. Több figyelmetlenségnek és pontatlan lövésnek is köszönhetjük, hogy nem tudtunk hamarjában több góllal ellépni az ellenféltől. Sajnos a taktika kivitelezésében is akadtak hibák, az egyetlen játékos, akire oda kellett volna figyelnünk hat gólt is tudott szerezni, de végül sikerült biztos győzelmet aratnunk és megszerezni a három pontot. Csakúgy, mint a serdülőknél, itt is pihenés, alapozás és az alapszakasz befejezése lesz az új év elején a menetrend. Nagyon örülök neki, hogy sikerült győzelemmel zárni a naptári évet minden csapatunknak” – értékelt az évadzáró mérkőzést követően Császár György.

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is