Hajrá Kerület, első a becsület!

Lukács Dénes: “Egy BL-főtáblás csapattól kaptunk ki egyetlen góllal”

Szombaton rendezték a női vízilabda ob I. 2. fordulóját, amely során csapatunk a BVSC-Manna ABC együttesét fogadta. A találkozó igazából hozta az utóbbi idők Kerület-BVSC csatájának a forgatókönyvét, a két gárda kifejezetten izgalmas és kiélezett összecsapást játszott egymással, a végén mindössze egyetlen gól döntött, ezúttal a vendégek javára.

Villámrajtot vett a BVSC a mérkőzés elején, a vendégeknek, ahogy Lukács Dénes a találkozó utáni sajtótájékoztatón is monda “sült a kezük”. Azért a mieinket sem kellett félteni, a kezdeti pontatlanság után magára talált a csapat és Ráski Lilla vezérletével feljött a vendégekre. 4-3-as BVSC vezetéssel kezdődött a második negyed, amely végén Stieber Mercedes csapata meg tudta tartani előnyét, majd növelte azt a harmadik játékrészben. Az utolsó negyedre azonban huszáros hajrát vágott ki a Kerület és végül mindössze egy góllal maradt alul a holtszezonban alaposan megerősített, a BL-selejtezőt sikerrel vevő, így a legjobb 16 csapat közé jutó riválisával szemben.

(Fotó: Szabó Péter)

A találkozón a vendégektől a nyáron a Ferencvárostól érkező Pőcze Panna volt a legeredményesebb a maga három találatával, míg Kerület oldalon Ráski Lilla játszott hatalmasat, öt gólt szerzett, ráadásul 100%-os hatékonysággal zárta a találkozót. Sok pihenője nem lesz a csapatnak, hiszen szerdán a Magyar Kupában jön a Ferencváros elleni derbi, a bajnokságban legközelebb pedig a Dunaújváros csapatát fogadjuk.

A Kerület-BVSC rangadó edzői értékelését IDE kattintva lehet megtekinteni.

III. Kerületi TVE–BVSC-Manna ABC 10–11 (3–4, 2–3, 1–3, 4–1)
G: Ráski L. 5, Gyöngyössy A., Török D. 2-2, Tóth Zs., ill. Pőcze 3, Bereczki, Petik P. 2-2, Dömsödi, Kele, Mészáros-Farkas, Tóth F.

A bajnokság állása: 1. UVSE 6 pont (38–11), 2. Dunaújváros 6 (33–10), 3. FTC 6 (32–11), 4. BVSC 6 (31–17), 5. Eger 6 (25–12), 6. III. Kerület 0 (17–24), 7. KSI 0 (12–32), 8. Tatabánya 0 (12–35), 9. Szeged 0 (11–35), 10. Szentes 0 (9–33)

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt