Szerdán a 10. fordulóból elmaradt mérkőzését pótolta Lukács Dénes együttese, amely az Eger otthonában vendégszerepelt. A találkozón a papírforma alapján a hazaiak számítottak esélyesebbnek és szemben az őszi Eurokupa selejtezővel, ezúttal csapatunknak nem sikerült borítani a papírformát.
A mérkőzést nagyszerűen kezdték a hazaiak, hiszen Horváth Zsófi két, valamint Sóti Lili góljával hamar háromgólos előnyt dolgoztak ki maguknak. Csapatunk Gyöngyössy Anikó góljával zárkózott, ám az első negyedben további hazai gólok jöttek, ugyanakkor Török Dorina és Rajna Enikő is feliratkoztak a gólszerzők közé, így szorosnak mondható, 5-3-as eredménnyel zárult a játékrész. A második negyedben ugyanakkor nem sikerült tovább zárkózni, ezt egyrészt a mi oldalunkon kimaradt ziccereknek, valamint a hazaiak négy góljának volt köszönhető. Félidőben 9-3-ra vezetett az Eger, ekkora különbség nem volt a két gárda között. A folytatásban sikerült összeszedettebb játékot mutatni, 6 hazai gólra 3 Kerület találat érkezett, így alakult ki a 15-6-os végeredmény.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón Lukács Dénes a kimaradt ziccereket emelte ki hiányérzetként, Rajna Enikő pedig a védekezésben mutatott hibákra hívta fel a figyelmet, többek között az ellenfél lefordulásból szerzett góljaira. Abban mindketten egyetértettek, hogy az egri mérkőzés tökéletesen szolgálta a felkészülésünket, egy élcsapat ellen tudott így készülni a társaság az alapszakaszból még hátralévő, számunkra kiemelten fontos két összecsapásra.
Ami pedig a folytatást illeti, szombaton a KSI ellen folytatják a lányok, mondani sem kell, hogy azon a találkozón kötelező a győzelem!