Hajrá Kerület, első a becsület!

Meglepően őszinte és igen kritikus értékelés egy győztes meccs után

A három pontért utazott Szentesre női ob I-es csapatunk szerdán, ám végül nem sikerült mindhármat elhoznia. Ugyanakkor, ha ötméteresekkel is, de végül sikerült győzelemmel zárnia a negyedik fordulót, ezzel megszerezve az első pontokat a mostani bajnokságban. Mégis a találkozó utáni sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Lukács Dénes és első számú kapusunk, Pecz Eszter igen kritikusan értékelte a szentesi produkciót.

Ahogy arról szerdán közösségi oldalainkon már beszámoltunk, női vízilabdacsapatunk ötméteresekkel legyőzte a Szentes együttesét és ezzel megszerezte első pontjait a bajnoki sorozatban. A meccset Rajna Enikő 4, Ráski Lilla 3, Török Dorina 3, Tóth Zsófia 3, Kiss Patrícia pedig egy találattal zárta. Az összecsapás váratlanul izgalmasan alakult – Ráski Lilla pár másodperccel a rendes játékidő letelte előtt egyenlített és mentette a csatát a büntetőkre – jóllehet már a Magyar Kupa selejtezőjében is szoros csatát játszott egymással a két együttes, igaz akkor a szentesiek örülhettek, most meg mi. Mindezek ellenére Lukács Dénes finoman szóval sem volt elragadtatva csapata teljesítményétől, leginkább a kihagyott helyzetek miatt volt hiányérzete.

Vezetőedzőnk a találkozót követő sajtótájékoztatón először nagyon sportszerűen gratulált a fiatalokkal teletűzdelt hazaiaknak, majd csapata teljesítményét értékelte.

“Nyilván örülök annak, hogy végül egy ilyen nehéz mérkőzést meg tudtunk nyerni, még ha büntetőkkel is, de azért valójában három pontért jöttünk. Kicsit bosszant, hogy így alakult a találkozó. Nagyon sok helyzetünk volt, három mérkőzésre is elég lett volna, arról nem beszélve, hogy a negyedik negyedben volt három labdánk is a meccshez, de belehibáztunk mindannyiszor. Nem lett volna meglepő, ha 18-19 gólt lövünk ezen a meccsen, de 11-et lőttünk csak. Örülök, hogy nem pont nélkül távoztunk, de javítanunk kell” – értékelte kritikusan csapata teljesítményét Lukács Dénes.

Vezetőedzőnknél jóval keményebb hangot ütött meg Pecz Eszter, rutinos kapusunk egyenesen szégyenteljesnek nevezte a csapat produktumát.

“Szégyenteljes a mi részünkről a teljesítmény. Azt gondolom, hogy bár most én ülök itt, de igazából az egész csapat nevében szeretnék beszélni. Tényleg szégyellem magunkat, azt amilyen teljesítményt nyújtottunk. Felépítettük magunkat Athénban és az utóbbi másfél hónapban, most söpörtünk egyet és ezt leromboltuk. Felháborító mindenkinek a részéről, hogy ilyen attitűddel ugrik be a vízbe és ilyen produkciót nyújt. Ezt nem lehet! Igazából tényleg azt gondolom, hogy mindenkinek nagyon mélyen magába kell néznie, ha úgy gondolja, hogy ez normális volt és ez egy jó mérkőzés volt” – mondta a sajtótájékoztatón kapusunk.

Kemény és önkritikus szavak ezek, főleg egy győztes meccs után, ám érthető is egyben, hiszen tudjuk, hogy milyen céllal utazott le Szentesre a csapat. Dicséretes is egyben, hogy a lányok nem elégedtek meg pusztán a pontszerzés tényével, hanem látták a hibákat és azt, hogy mit kell kijavítani a következőkre. A lécet – az EK selejtezőn és az utóbbi egy-két hónapban – önmaguknak tették magasra a lányok, ám biztosak lehetünk abban, hogy bárki is legyen az ellenfél, legközelebb ismét az Athénban mutatott játék és akarás köszön vissza majd a medencéből.

Sok ideje ugyanakkor nem lesz töprengeni a szentesi meccsen a társaságnak, hiszen szombaton újabb és lényegesen keményebb erőpróba vár a lányokra, hiszen a bajnokaspiráns Újpest érkezik Óbudára.

Valdor-Szentes–III. Kerületi TVE 10-10, ötméteresekkel: 3-4

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt