Hajrá Kerület, első a becsület!

MOL Magyar Kupa: harc a kupatavaszért, a Soroksár érkezik hozzánk

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában szerdán az NB II-ben szereplő Soroksár SE látogat a TVE Sporttelepre. A tét a legjobb 16 közé jutás, amely már a kupatavaszt jelentené.

Ellenfelünk tíz mérkőzést követően a Merkantil Bank Liga 10. helyén áll, 12 ponttal. Eddigi mérlegük három győzelem, három döntetlen és négy vereség. Legutóbbi találkozójuk elmaradt, azt megelőzően azonban 3–1-re győzték le a Videotont. Legeredményesebb játékosaik Korozmán Kevin és Kundrák Norbert, mindketten négy góllal.

A két csapat eddig összesen hat alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen: kétszer az NB II-ben, négyszer pedig az NB III-ban. A statisztika a vendégeknek kedvez, hiszen még egyszer sem sikerült legyőzni a Soroksárt, a mérleg három döntetlen és három vereség a mi oldalunkon. A legutóbbi egymás elleni találkozó az NB II-es idényben volt, akkor hazai pályán 2–2-es döntetlen született.

Györök Tamás együttese hárommeccses veretlenségi sorozatban van a bajnokságban. A csapat előbb Gyulán gyűjtötte be a három pontot, majd a Honvéd ellen játszott döntetlent, a legutóbbi játéknapon pedig 3–2-re győzte le a BKV Előrét. Vezetőedzőnk közel a legerősebb összeállításban küldheti pályára a csapatot, egyedül a sérült Elek Bencére, valamint a felépülés utolsó szakaszában járó Hosszú Zétényre nem számíthat.

A Soroksár a Magyar Kupában eddig a Tatabányát búcsúztatta 2–1-es sikerrel.

A mérkőzés adatai

🗓 Időpont: 2024. október 30., szerda
⏰ Kezdés: 12:30
📍 Helyszín: TVE Sporttelep

A találkozó egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, majd szükség esetén tizenegyespárbaj következik.

További bejegyzések

Sándorfalvára is a három pontért utazunk

Szombaton újabb bajnoki mérkőzés vár labdarúgócsapatunkra: a 4. fordulóban ismét egy Csongrád-Csanád vármegyei ellenfél következik, ezúttal az újonc Sándorfalva SK otthonában lépünk pályára. Vendéglátónk nem kezdte jól a szezont, hiszen

Köszönjük, Maci!

Egy korszak lezárult a III. kerületi TVE vízilabda-szakosztályának életében: Gyöngyössy Anikó távozott csapatunktól. Az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes center a 2022–2023-as idényben érkezett a Kerülethez, és azóta idényről idényre csapatunk