Hajrá Kerület, első a becsület!

Érvényesült a papírforma, a címvédő magabiztos győzelmet aratott

Huszonnégy óra leforgása alatt sorozatban második topcsapat elleni mérkőzése várt Lukács Dénes együttesére, hiszen a dunaújvárosi túra után a bajnoki címvédő Ferencváros csapatát fogadta.

Jól indult számunkra a találkozó: csapatunk szerezte meg az első gólt, így korán előnybe kerültünk. A vendégek ezt követően háromszor is betaláltak, ám a mieink nem estek össze, és Ráski Lilla, valamint Borsos Blanka góljainak köszönhetően sikerült kiegyenlíteni (3–3). A lendület azonban nem maradt nálunk: a Fradi magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, és egy ötgólos „rohanással” ismét ellépett.

Bár a címvédő így komoly előnyhöz jutott, a csapat nem adta fel, és két újabb találattal sikerült ismét közelebb férkőzni az ellenfélhez. Ekkor azonban Kuna Szonja duplája és Keszthelyi Rita pontos lövése újra kényelmes helyzetbe hozta a zöld-fehéreket.

A mérkőzés második felében a Fradi három komoly gólszerzési sorozattal zárta le a találkozót: előbb egy ötös, majd egy nyolcas, végül pedig egy négygólos etap következett. A mieink mindvégig küzdöttek, és Gyöngyössy Anikó egy-egy remek találatával, valamint Hajdú Róza góljával sikerült egyszer-egyszer megtörni a vendégek lendületét.

A végeredmény 28–8 lett a Ferencváros javára, ám a Kerület játékosai végig harcoltak, és bátran vízilabdáztak a bajnoki címvédő ellen. A fiatalokkal teletűzdelt csapatunk számára ez a mérkőzés ismét fontos tapasztalatokat hozott a folytatásra.

És ha már a folytatásról van szó: a következő fordulókban immár közvetlen riválisainkkal találkozik a csapat, elsőként azzal a KSI-vel, amely a tavalyi idényben éppen hazai medencében tréfált meg bennünket. A találkozó ezúttal sem ígérkezik könnyűnek, hiszen az elvárások is változtak – ezeket a mérkőzéseket hozni kell, ha el akarjuk érni a kitűzött céljainkat.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 5. forduló – 2025. október 29., szerda 18:30

Helyszín: III. Kerületi TVE uszoda

III. KERÜLETI TVE – FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-28 (3-6, 3-7, 1-9, 1-6)
TVE gólszerzők:
Hajdú Róza 2 
Gyöngyössy Anikó 2
Rajna Enikő
Ráski Lilla
Borsos Blanka
Boldizsár Rebeka

További bejegyzések

Profi szerződést kötöttünk Gosztola Ádámmal

Büszkén jelentjük, hogy klubunk profi szerződést kötött tizennyolc esztendős középpályásunkkal, Gosztola Ádámmal! Goszti hat évvel ezelőtt érkezett egyesületünkhöz, és az utánpótlás szamárlétráját végigjárva, folyamatos fejlődést mutatva hatalmas utat tett meg.

Hivatalos: Wirth Dániel elhagyja a Kerületet

Az előző idény gólkirálya, Wirth Dániel búcsút int Óbudának, pályafutását pedig a Tiszakécske csapatában folytatja. Dani a 2024–2025-ös szezon második felében csatlakozott a III. kerületi TVE-hez, és nem kellett sok