Hajrá Kerület, első a becsület!

Néder Fanni aranyéremmel tért haza a rangos olaszországi versenyről

Az olaszországi Maianóban rendezték a hétvégén a 31. Nemzetközi Gyermek-Serdülő Atlétikai Viadalt, amelyen egyesületünket Néder Fanni képviselte. Fanni a Budapest Válogatott tagjaként magasugrásban indult és gyönyörű sikert ért el, ráadásul egyéni csúcsát is túl tudta szárnyalni.

A hétvégi olaszországi viadalon a Marche regionális képviselői, valamint Velence, Padova, Brescia, Treviso, Rovigo, Pordenone, Belluno, Verona, Gorizia, Trieszt A és B, Udine A és B, valamint Vicenza tartományi képviselői vettek részt. A versenyen külföldi országok is képviseltették magukat, ezzel emelve az esemény rangját, külföldről Szerbia (Szabács és Belgrád), Románia (Nagyvárad), Lengyelország (Bielsko Biala), Magyarország (Budapest), Horvátország (Zágráb) és Ukrajna csapata érkezett.

Ami a magasugrás versenyszámot illeti, itt 22 résztvevő mérte össze tudását, köztük egyesületünk versenyzője, Néder Fanni, aki szenzációs eredménnyel zárta a viadalt: 153 centiméteres egyéni csúccsal nyerte a versenyt. Fanni részéről gyönyörű helytállás volt az olaszországi, ahogy büszkék lehetünk edzői stábunkra is, amely felkészítette fiatal versenyzőnket a válogatottságra. Gratulálunk Fanninak és az edzői stábnak!

További bejegyzések

A tavalyi bajnok Monor ellen javítanánk

Egy héttel a listavezető Gyulai Termál FC elleni rangadó után ismét hazai pályán játszik csapatunk: szombaton az előző idény Dél-Keleti csoportjának bajnoka, a Monor SE érkezik Óbudára. A gyulaiak ellen

Egyetlen gól döntött a KSI elleni rangadón

Végig kiélezett, kiegyensúlyozott mérkőzésen szenvedett 14–13-as vereséget női vízilabdacsapatunk a KSI otthonában, a MOL Női OB I. alapszakaszának 6. fordulójában. A közvetlen riválisunk elleni fontos rangadón Stieber Mercedes együttese az