Hajrá Kerület, első a becsület!

“Nem csak a résztvevőknek adott sokat az I. Óbuda Youth Cup, hanem nekünk szervezőknek is egy erős közösségi élmény volt”

Hatalmas siker volt a hétvégén megrendezett I. Óbuda Youth Cup nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna, de nem csak a résztvevő csapatok és a szurkolók számára, hanem nekünk rendezőknek is. Az eseményt követő hétfőn a torna főszervezőjével, egyesületünk sportkoordinátorával, Kertész Balázzsal beszélgettünk, aki a szervezés fáradalmait még nem pihente ki, de nem is nagyon lesz rá lehetősége, hiszen a II. Óbuda Youth Cup szervezése már a záróünnepélyt követően megkezdődött. A torna sikerét közös sikerként éli meg, a legnagyobb dicséretet pedig az jelentette számára, hogy a külföldi csapatok, valamint a rendszeresen külföldi tornákra járó hazai akadémiák képviselői is elismerően értékelték a rendezvényt, és már most jelezték részvételi szándékukat a 2025-ös kiírásra.

Tavaly nyáron, mikor az Egyesülethez érkeztem, a vezetőség az egyik kiemelt feladatkörömként a klub nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítését jelölte meg. Ebbe beletartoznak az utánpótlás csapataink nemzetközi felkészülési mérkőzéseinek, tornáinak szervezése és az ezekhez fűződő partneri kapcsolatok építése, ápolása a külföldi klubokkal. Ennek lenne az éke egy saját szervezésű nemzetközi utánpótlás torna meghonosítása Óbudán, így született meg az ÓBUDA Youth Cup” – vágott bele a saját rendezésű torna értékelésébe az esemény főszervezője, Kertész Balázs.

A torna ötlete 2023 nyarán merült fel, sőt az első egyeztetések is akkortájt zajlottak. A következő hetekben, hónapokban felgyorsultak az események, 2024 februárjában pedig már gőzerővel zajlott a szervezés.

Minden rendezvény esetében vannak sűrűbb, stresszesebb időszakok, az I. Óbuda Youth Cup sem képez kivételt ez alól. Az igazán sűrű, vagy nehéz időszak egyrészt az, amíg kialakul a résztvevők mezőnye, illetve az utolsó 1-2 hét, amikor már nagyon felgyorsulnak az események. De azért vannak lazább hetek is. Azt viszont már most mondhatom, hogy a II. ÓBUDA Youth Cup szervezési előkészületei egy komplett évet ölelnek majd fel, mert azt már a héten, a torna kiértékelésével megkezdjük

A torna szervezésében a legnagyobb kihívást a megfelelő időpont kijelölése jelentette, hiszen a versenynaptár már ebben a korosztályban is rendkívül sűrű. A másik sarokpont pedig az volt, hogy egy színvonalas eseményt hozzon létre Egyesületünk, ahhoz pedig elengedhetetlen kellék az igazán jó mezőny.

Egy színvonalas tornához komoly, színvonalas csapatokat kell hívni. Ehhez viszont ismernünk kell a versenyeztetési terveiket és lehetőségeiket. Ennek ismeretében tudjuk kiválasztani azt az időpontot, amikor egyáltalán lehet rá esélyünk, hogy a mi kupánkat válasszák az általunk meghívott együttesek. Ez egy időigényesebb feladat, ezen a ponton válik igazán hangsúlyossá, hogy egy klub milyen hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, hogy legyen kit felhívni, tudjuk, hogy hová kell elküldeni azt a bizonyos e-mailt” – adott egy kis betekintést a szervezési feladatkörök kulisszatitkaiba Kertész Balázs.

Egy torna sikerességét természetesen a mezőnyön túl a hangulaton keresztül lehet lemérni, és szerencsére ezzel kapcsolatban sem lehet hiányérzetünk. A csapatok remek teljesítményt nyújtottak, a szurkolótáborok pedig igazán kitettek magukért. A varasdi tábor tagjai például hangszórókról bömböltették a csapatindulót és folyamatosan énekeltek, táncoltak. A besztercebányai különítmény hatalmas dobbal érkezett és azzal buzdította fiataljait, de hangos volt a lelátó a gödöllői, az újpesti vagy éppenséggel a Vasas-szurkolók rigmusaitól is. A szülők mellett az edzők is elismerően beszéltek a tornáról, kiemelve azt a nem mindennapi lehetőséget, hogy minden csapat legalább egy mérkőzést játszhatott a nemrég felújított, csodaszép TVE-centerpályán, amely kuriózumnak számít egy-egy ilyen típusú eseményen, lévén a gyerekeket a legritkább esetben engedik fel a szervezők a centerpályára.

Csak pozitív visszajelzések jutottak el hozzám is, mind az edzők, a szülők és a szervezőcsapat részéről egyaránt. Általánosságban a torna szervezettségét, lebonyolítását, a mérkőzések színvonalát dicsérték, ami természetesen óriási öröm számunkra, mert ezek a rendezvény legfontosabb elemei. Ami számomra egy jó megerősítés volt a koncepciónk mellett, hogy a tornáért 3-4 órát utazó külföldi csapatok, valamint a rendszeresen külföldi tornákra járó hazai akadémiai együttesek is elismerően értékelték a kupát és jelezték részvételi szándékukat a II. ÓBUDA Youth Cup-ra” – válaszolt klubunk sportkoordinátora arra a kérdésre, hogy milyen volt a fogadtatása az utánpótlás tornának.

A legnagyobb élményt mégsem a sok dicséret jelentette a főszervező számára, hanem egy olyan dolog, amely leginkább rámutatott arra, hogy miben igazán erős a III. kerületi TVE.

A pozitív visszajelzések mellett a legnagyobb élmény számomra az volt, hogy meglátásom szerint a torna lebonyolításában közreműködő kollégák és utánpótlás játékosaink ahogy folytak az események, egyre jobban átélték, magukénak érezték a rendezvényt. Úgy gondolom, hogy nem csak a résztvevőknek adott a torna, hanem a szervezői oldalon is egy erős közösségi élmény volt mindenki számára

Ezzel a megállapítással maximálisan egyetértett Egyesületünk ügyvezetője, Domokos Bálint is, aki szintén kiemelte a remek hangulatot.

Hatalmas örömöt jelentett számunkra, hogy a létesítményt birtokba vehették a különböző országokból, városokból érkező csapatok és a pályákat, valamint a lelátót élettel, izgalommal és zsongással töltötték meg a gyermekek. A torna létrejöttét hosszas előkészület előzte meg, a szervezés folyamatát tekintve a csapatmunkát, az összetartást és a kiváló hozzáállást tudom a legfontosabb tényezők között említeni, melyet ezúton is köszönök minden Kollégámnak. Ki kell emelnem a támogatóinkat, hiszen az esemény nem jöhetett volna létre nélkülük. A segítséget és bizalmat köszönjük a Market Építő Zrt.-nek, a Manna ABC-nek, valamint a III. kerülti Önkormányzatnak! Természetesen nem is lehet kérdés, hogy a sikeres hétvégét követően jövőre mindenképpen megrendezzük a II. Óbuda Youth Cup labdarúgó tornát” – beszélt több más mellett a jövőbeli tervekről is ügyvezetőnk, ami előrevetíti a folytatást.

És ha már a folytatás szóba került, adja magát a kérdés, hogy a sikeres első felvonást követően van-e esetleg a szervezők számára álomcsapat, amelyet mindenképpen szeretnének a jövő évi mezőnyben látni.

Konkrét csapatot nem neveznék meg, én annak örülnék, ha tudnánk lépni egy szintet és jövőre mindkét korosztályban legalább 5-5 külföldi csapat venne részt a tornán” – mondta Kertész Balázs ezzel kapcsolatban, majd azért hozzátette, hogy mindenekelőtt a hétvégi torna kiértékelése jelenti most az első számú feladatot.

Vannak meglátásaim, leginkább apróságok, amiken hasznos lehet módosítani a jövőben, de nem emelnék ki semmit, ezeket majd kiértékeljük a Kollégákkal. Ami még igazán örömteli, hogy bebizonyosodott, hogy tud a III. kerületi TVE színvonalas nemzetközi utánpótlás tornát rendezni és ez talán a legfontosabb most

Az I. Óbuda Youth Cup végeredménye:

U10-es korosztály:

1.      NK Varazdin
2.      MTK Budapest
3.      FC DAC
4.      FTC
5.      Vasas Kubala Akadémia
6.      Illés Akadémia
7.      Academi Viitorul Cluj
8.      MFK Dukla Banská Bystrica
9.      Gödöllői SK
10.    III. kerületi TVE
11.    UTE

Egyéni díjazottak U10:

Legjobb kapus: Varga Vince (MTK Budapest)
Gólkirály: Viktor Habek (NK Varazdin)
Legjobb játékos: Erdélyi Erik (MTK Budapest)

U11-es korosztály

1.      NK Varazdin
2.      Gödöllői SK
3.      Vasas Kubala Akadémia
4.      PMFC
5.      UTE
6.      SK Spartak Trnava
7.      ZTE FC
8.      Paksi FC
9.      Illés Akadémia
10.    III. kerületi TVE
11.    MFK Dukla Banská Bystrica

Egyéni díjazottak U11:

Legjobb kapus: Kökény Bálint (Gödöllői SK)
Gólkirály: Dorian Koscak (NK Varazdin)
Legjobb játékos: Lázár Dominik (Vasas KA)

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt