Hajrá Kerület, első a becsület!

Székely Liliána felnőtt mezőnyben is remekelt

Fiatal atlétánk hármasugrásban indult a hónap elején a MASZ által szervezett fedett versenyen, ahol az előkelő 6. helyen zárt!

Megkezdődött a szezon fiatal atlétáink számára. Székely Liliána február második hetében már versenyen mutatkozott be, méghozzá felnőtt mezőnyben. Bár Lili ezúttal elmaradt egyéni legjobbjától, ennek ellenére hatodik helyezése nagyszerű eredmény és kiváló idénykezdés.

Fiatal atlétánk, Székely Liliána a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett fedettpályás versenyén kezdte meg a 2024-es szezont. Lili hármasugrásban indult, dolgát pedig nagyban nehezítette, hogy a verseny ezúttal nem korosztályos bontásban zajlott. Szakosztályvezetőnk, Hoffman Teréz elmondása szerint Lilinek az elmúlt egy év felkészülése során nagyon kevés versenytapasztalatra volt lehetősége, talán ez is befolyásolta, hogy az idei első megmérettetésén egyelőre elmaradt az egyéni legjobbjától. Liliána ezúttal 11.24 méteres eredményt ért el, amely az abszolút sorrendben a 6. helyre volt elegendő.

Gratulálunk Lilinek és edzőjének, sok sikert az idei versenyévadra!

További bejegyzések

„Egy kis része a szívemnek mindig kék-fehér marad”

Egy korszak lezárul a III. kerületi TVE vízilabda-szakosztályának életében: távozik Hajdú Róza Lezárul egy korszak a TVE vízilabda-szakosztályának történetében, távozik ugyanis Hajdú Róza csapatunktól. A 25. születésnapját idén márciusban ünneplő

Dobogós hétvégét zárt a Kerület U10-es csapata

Sűrű, ugyanakkor kifejezetten eredményes hétvégén van túl Vései Martin U10-es együttese. A fiatalok szombaton Székesfehérváron, a Wollek Tibor emléktornán léptek pályára, majd vasárnap Tatabányán, a Dr. Lakat Károly emléktornán folytatták