Hajrá Kerület, első a becsület!

Török Dorina bekerült Cseh Sándor válogatott keretébe!

Micsoda hír! Török Dorina is bekerült a frissen kinevezett női szövetségi kapitány, Cseh Sándor első keretébe! A szakember elsőre  csak fiatalokat hívott meg a magyar női vízilabda-válogatott első, november 25-én sorra kerülő összetartására.

„Azon túl, hogy minden edzés hasznos, alapvetően két fontos célt szolgál ez az első összetartás Az első maga a szakmai rész, azaz hogy tartalmas három órát töltünk majd együtt, ebben biztos vagyok. A másik fontos cél, hogy bár nagyon sok mérkőzést láttam az elmúlt egy évben, több olyan játékos is van, akivel kevesebb személyes kapcsolatot sikerült kialakítani, és egy ilyen edzés ebből a szempontból is hasznosnak ígérkezik” – idézte a magyar szövetség pénteki közleménye a szakembert. 

A keretbe hívott játékosok: 

Kapusok: Neszmély Boglárka, Golopencza Szonja, Torma Luca 

Mezőnyjátékosok: Ármai Zita, Aubéli Tekla, Bonca Vivien, Dömsödi Dalma, Fekete Flóra, Hajdú Kata, Horváth Zsófia, Kardos Dominika,

Kardos Laura, Lendvai Natasa, Lendvay Zoé, Mácsai Eszter, Petik Panna, Pogonyi Bíbor, Sümegi Nóra, Szegedi Panni, Tiba Panna, Török Dorina Varró Eszter

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott