Hajrá Kerület, első a becsület!

Utánpótlás körkép: gólgazdag győzelmek, nagy csatában kivívott döntetlenek és egy szoros vereség a hétvégi mérleg

Az elmúlt hétvégén is nagyüzem volt utánpótláscsapataink számára, ezúttal már bajnoki találkozók és nem kupameccsek vártak csapatainkra. Második csapatunk folytatta remeklését, és továbbra is éllovasként várhatja a következő játéknapot. U19-es gárdánk újabb fontos győzelmet aratott, U17-eseinknél ezúttal bár becsúszott egy vereség, ám továbbra is ott vannak az éllovasok között. U16-os csapatunk nagyot küzdött, és ponttal térhetett haza Szegedről, míg U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos játékkal szerezte meg a győztesnek járó három pontot. Utánpótlás körkép rovatunkban a legutóbbi bajnoki forduló mérkőzéseit vettük górcső alá, és természetesen ezúttal sem maradtak el az edzői értékelések.


BLSZ III. OSZTÁLY 3. CSOPORT 11. forduló
III. kerületi TVE – MLTC II. 7–2 (4–1)

Bajnoki listavezetőként várta az MLTC elleni bajnoki mérkőzést második csapatunk, és esélyeshez méltón már az első játékrészben eldöntötte a találkozó végkimenetelének sorsát. Pfister Erik együttese magabiztos győzelmet aratott hazai pályán: Kasza Dániel és Papp Milán is duplázott, ráadásul 16 esztendős fiatalunk, Balogh Bálint is betalált, ezzel harmadik felnőtt összecsapásán immáron harmadik gólját ünnepelhette.

TVE gólszerzők:
Kasza Dániel (2)
Papp Milán (2)
Balogh Bálint
Pavló Bence

Pfister Erik értékelése: „A 11. fordulóban magabiztos játékkal 7–2-es győzelmet arattunk, ezzel sikerült javítanunk a múlt heti teljesítményünkhöz képest. Már az első félidőben látszott, hogy sokkal jobban működik a játékunk: Kasza Dániel vezérletével a széleken többször sikerült megbontani az ellenfél védelmét, a támadózónában pedig hatékonyabb volt a labdabirtoklásunk.
A kulcspasszoknak köszönhetően korán eldöntöttük a mérkőzést, és bár kaptunk egy gólt, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. A második félidőben is hasonlóan fegyelmezetten és lendületesen futballoztunk, aminek eredményeként még három találatot szereztünk. Külön öröm, hogy Balogh Bálint, aki mindössze 16 éves, a harmadik felnőtt mérkőzését játszotta, és már három gólnál tart! Összességében igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Ezzel az elszántsággal és játékkal bizakodva várhatjuk a következő fordulót!”

Következő mérkőzés: Duna SK – III. kerületi TVE, 11.15. 13:00


MLSZ Országos U19 Alap 8. forduló
III. kerületi TVE – Főnix Gold FC 4–1 (2–0)

TVE gólszerzők:
Orosz Gergő
Tóth Bálint
Zajtai Szilárd
Báti Bálint

Három mérkőzéses veretlenségi sorozattal a háta mögött várta a Főnix elleni bajnokiját U19-es csapatunk. Mónos Tamás együttese a 31. percben szerezte meg a vezetést, és ezt követően már nem is engedte ki kezei közül a találkozót. Az első félidőt kétgólos előnnyel zárták fiataljaink, de a gólgyártás a második játékrészben is folytatódott. A vége megnyugtató, 4–1-es győzelem, amelynek köszönhetően U19-es gárdánk a 4. helyről – mindössze két ponttal lemaradva a dobogót jelentő 3. helytől – várhatja a 9. fordulót.

Mónos Tamás értékelése: „A mérkőzés első 10–15 percét sajnos kicsit gyengébben, kényelmesen kezdtük a megszokott saját iramunkhoz képest. Sikerült ritmust váltanunk, aminek meglett az eredménye, és a félidőben már kétgólos vezetéssel tudtunk az öltözőbe menni. A második félidőben a kapujukhoz szegeztük az ellenfelet, és további gólokkal növeltük előnyünket. A mérkőzésről így elmondható, hogy megérdemelt volt a győzelmünk.”

Következő mérkőzés: Gyirmót SE Győr (7.) – III. kerületi TVE (4.), 11.22. 12:00


MLSZ Országos U17 Alap 8. forduló
III. kerületi TVE – Videoton FC Fehérvár 0–1 (0–1)

Négy mérkőzéses veretlenségi sorozattal várta a Videoton elleni hazai bajnoki találkozóját Kaszai Gábor U17-es csapata, amely ez alatt a négy mérkőzés alatt mindössze három gólt kapott és tízet szerzett. A fehérváriak azonban ezúttal fogást tudtak találni fiataljainkon – ez leginkább a ki nem kényszerített hibáknak, a labdavesztéseknek és a rossz döntéseknek volt köszönhető, vezetőedzőnk véleménye szerint. A mérkőzésen csapatunk előtt adódtak ugyan lehetőségek, ám ezeket nem sikerült kihasználni, ugyanakkor küzdőszellemből ezúttal is jelesre vizsgázott a társaság. A vereség ellenére U17-es együttesünk mindössze két pontra van az éllovas UTE csapatától, amelyet pár fordulóval ezelőtt 4–2-re tudott legyőzni.

Kaszai Gábor értékelése: „Szombaton este a Fehérvár csapatát fogadtuk hazai pályán. Ellenfelünk jó játékerőt képvisel a bajnokságban, így nehéz mérkőzésre számítottunk. Sajnos az előző mérkőzésen produkált első félidei gyengébb játékunk ezen a mérkőzésen is megismétlődött. Rengeteg ki nem kényszerített hiba, rossz döntések és felelőtlen labdavesztések nehezítették a játékunkat. Viszonylag korán, a 11. percben egy labdavesztés után hátrányba kerültünk. Ezután futottunk az eredmény után, és ugyan az egész mérkőzést figyelembe véve voltak gólszerzési lehetőségeink, nem volt meg az a plusz, amivel egyenlíteni, esetleg fordítani tudtunk volna. Összességében elmarasztalni nem tudom a játékosaimat, hiszen az utolsó pillanatig mindent megtettek a pályán, de ennél sokkal több van a csapatban, és sokkal jobb minőségi megoldásokra vagyunk képesek, amit most nem tudtunk a pályán megvalósítani. Azon leszünk, hogy a következő mérkőzéseinken ezt a pályára tudjuk vinni, de ehhez keményen kell dolgoznunk, és tanulnunk kell az elmúlt két mérkőzés hibáiból. Hajrá, Kerület!”

Következő mérkőzés: Szeged-Csanád Grosics Akadémia (8.) – III. kerületi TVE (3.), 11.22. 13:00


MLSZ Országos U16 Alap 9. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. kerületi TVE 1–1 (1–0)

TVE gólszerző:
Horváth Ákos

Szegedi túra várt U16-os csapatunkra, amely a betegségek és sérüléseknek köszönhetően ezúttal sem tudott a legerősebb felállásában kiállni a mérkőzésre. Szilvási László gárdája ennek ellenére mindent megtett a pontszerzésért, és bár hátrányba került az első játékrész vége felé, a találkozó lefújása előtt nem sokkal megszerezte az egyenlítő találatát, így ponttal távozott Szegedről.

Következő mérkőzés: III. kerületi TVE – Mészöly Focisuli, 11.15. 13:00


MLSZ Országos U15 Alap 10. forduló
Credobus Mosonmagyaróvár – III. kerületi TVE 0–2 (0–0)

TVE gólszerzők:
Mechentel Jibril
Egyed Balázs

Az előző fordulóban a nyeretlenségi szériájára a Veszprém elleni hazai találkozón egy csattanós győzelemmel pontot tevő U15-ös együttesünk ezúttal Mosonmagyaróvárra látogatott. Az enyhén szólva is kemény – olykor talán ellenséges – környezetben megvívott találkozón Vajkai Dániel együttese hatalmasat küzdött, és a mérkőzés derekán előbb megszerezte a vezető találatot, majd nem sokkal a lefújás előtt bebiztosította győzelmét. U15-ös csapatunk a három pontnak köszönhetően kétmeccses veretlenségi szériával a 8. helyről várhatja a következő, egyben utolsó őszi fordulót, amely során a BVSC együttesét fogadja majd hazai pályán.

Vajkai Dániel értékelése: „Nem egyszerű feladat várt a csapatra, hiszen az előző évek tapasztalataiból mindig parázs meccsek zajlottak a két fél között. Ebből a felfokozott hangulatból kevés volt érzékelhető a csapaton, nagyon higgadtan, kontrolláltan viselkedtek, és a félidőig számtalan nagyobb lehetőséget dolgoztak ki. A nap egyetlen negatívuma Nagy Hunor sérülése, akit már a 15. percben le kellett cserélni. Huninak ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk! A második félidőben még nagyobb lett a különbség a két csapat között, a hazaiak mindent bevetettek, hogy megvédjék a kapujukat. Itt már sejthető volt, hogy az első gólunk után majd gyorsan lezárhatjuk a meccset, a sors viszont ezúttal máshogy hozta. Történt ugyanis, hogy a heves gólörömnél egyik játékosunk megkapta második sárga lapját is, így a nyugalmat jelentő gól érzése helyett jött az átszervezés és felkészülés a nagyobb arányú ellenfél-nyomásra. Ez amúgy remekül sikerült, hiszen fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően nemhogy problémát nem okoztak a hazaiak, de egy kontra végén még meg is dupláztuk előnyünket. Ezután még három játékost cseréltem, akik további frissességet és alázatos futómunkát tettek bele ebbe az amúgy is parádés csapatteljesítménybe. Fontos győzelmet arattak a srácok, akik végig egységesen és olykor kimondottan látványosan fociztak.”

Következő mérkőzés: III. kerületi TVE – BVSC-Zugló, 11.16. 10:00


MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 10. forduló
III. kerületi TVE – Kaposvári Rákóczi BFLA 5–1 (3–0)

TVE gólszerzők:
Árvai Bence (2)
Szauer Zalán
Kézdy Bendegúz
Kassai Kristóf

A listavezető Zalaegerszeg otthonában elszenvedett előző fordulóbeli vereséget követően a Kaposvár csapatát fogadta Pfister Erik U14-es együttese. A feladat nem tűnt könnyűnek, lévén az ellenfél legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, ám ennek ellenére U14-eseink átgázoltak riválisukon. Árvai Bence vezetésével már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert csapatunk, a 3–0-s félidőt követően pedig végül 5–1 arányú győzelmet ünnepelhettek. Pfister Erik csapata mostani sikerének köszönhetően a 8. helyről várhatja a következő fordulót, amely során majd a Budaörs együtteséhez látogat.

Pfister Erik értékelése: „Kimondott célunk volt, hogy a támadójátékunkat hatékonyabbá tegyük, legyünk sokkal veszélyesebbek a kapu előtt, és hogy az ellenfelünket a széleken bontsuk meg. A mérkőzést jól kezdtük, magasan védekeztünk, és sok labdát is tudtunk szerezni a támadózónában. Árvai Bence és Benke Robin sokszor tudott a bal oldalon az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni, így tudtuk megszerezni az első gólunkat is. A második gólunkat egy letámadás után szereztük, és megint Árvai Bence talált be. A mérkőzésen sikerült az akaratunkat végig érvényesíteni, az ellenfelünknek csak a mi hibáinkból volt néhány lehetősége. Az első félidőben még sikerült növelnünk az előnyünket. A második félidő is hasonlóan telt: a félidő elején egy büntetőből 4–0-ra módosítottuk az eredményt. Az ellenfelünk egy szögletből tudott szépíteni, a végeredményt pedig Kassai állította be egy szabadrúgásból. Nagyon elégedett vagyok a csapatommal, a játékunk minősége egyre jobb, tudatosabb elemeket látok, amivel hatékonyabban tudunk bontani.”

Következő mérkőzés: Budaörs – III. kerületi TVE, 11.16. 10:00

Nyitókép: Lovas Albert (archív)

További bejegyzések

Győzelem és szoros vereség a férfi ob II-ben

A hétvégén két mérkőzés várt a férfi ob II-ben szereplő férfi vízilabdacsapatunkra, amely a Tatabánya és az OSC ellen ugrott medencébe a Szőnyi úton. Császár György együttese felemás eredménnyel zárta

Fontos győzelem, amelyre lehet építeni

A női vízilabda OB I 6. fordulójában Lukács Dénes csapata a KSI együttese ellen ugrott medencébe. A találkozót azzal a nem titkolt szándékkal várta együttesünk, hogy egyrészt visszavágjon a tavalyi,