Itt a vége, fuss el véle: befejeződött az őszi idény utánpótláscsapataink számára – egészen pontosan az U19-es együttesünket leszámítva. Mónos Tamás gárdájára ugyanis még vár egy bajnoki és egy kupatalálkozó is, a többiek viszont a levezető edzéseket követően jól megérdemelt pihenőjükre vonulhatnak. Utánpótlás körkép rovatunk aktuális részében beszámolunk a legutóbbi forduló mérkőzéseiről, és természetesen ezúttal sem maradtak el edzőink vagy játékosaink értékelései.
MLSZ Országos U19 Alap – 10. forduló
U19-es csapatunk a ZTE FC együttesét fogadta a bajnokság 10. fordulójában. A mérkőzés jól indult a Kerület számára, hiszen Gyenes Lóránt a 15. percben szerzett találatával sikerült vezetéshez jutni. Az öröm azonban nem tartott sokáig, négy perc elteltével a vendégek egyenlítettek, ám még a félidő vége előtt ismét megszerezte csapatunk a vezetést, ezúttal Tóth Bálint talált be, idénybeli harmadik bajnoki gólját jegyezve. A második játékrész elején a Zalaegerszeg ismét kiegyenlített, majd a találkozó lefújása előtti pillanatokban a győztes gólt is megszerezte, így három ponttal távozott Óbudáról.
III. kerületi TVE – ZTE FC 2–3 (2–0)
TVE gólszerzők:
Gyenes Lóránt
Tóth Bálint
Mónos Tamás értékelése: „Az első félidő egy kiegyenlített játékot hozott, amit kettő egy arányban tudtunk megnyerni úgy, hogy mind a kétszer mi szereztük meg a vezetést. A fordulás után sajnos csapatunknak egy 10–12 perces rövidzárlat adódott, ami alatt az ellenfél ki tudott egyenlíteni, de szép fokozatosan átvettük az irányítást. Csapatunknak több ígéretes támadás végén gólhelyzete adódott, de az ellenfél kiválóan teljesítő kapusa mérkőzésben tudta tartani védéseivel a Zalaegerszeget. Sajnos azonban a mérkőzés hosszabbításában egy szabadrúgást követően az ellenfél gólt tudott szerezni, és így három kettő arányban alulmaradtunk a vendégek ellen.”
Következő bajnoki mérkőzés: Kelen BVB – III. kerületi TVE (12.13., 12:00)
MLSZ Országos U17 Alap – 10. forduló
Kaszai Gábor csapata a DEAC együttesét fogadta a 10. fordulóban. A találkozó első góljára nem kellett sokat várni: Kiss Benedek találatával megszereztük a vezetést. Kiss kirobbanó formában játszik idén, a BLSZ-ben, az U19-es bajnokságban és saját korosztályában is betalált az ősszel. Az U17-es bajnokságban ez volt a 9. találata, ám nem kellett sokat várni a következőre sem! Előtte azonban még Báti Bálint alakította 2–0-ra az eredményt a 44. percben, majd a második félidő derekán érkezett az újabb Kiss-gól, míg a 4–0-s végeredményt Mizsei Bálint állította be. U17-es csapatunk a győzelemnek köszönhetően a tabella 2. helyén telel, mindössze három pont lemaradással az ősszel legyőzött listavezető, UTE mögött.
III. kerületi TVE – DEAC 4–0 (2–0)
TVE gólszerzők:
Kiss Benedek 2
Báti Bálint
Mizsei Bálint
Kaszai Gábor értékelése: „Ez volt az utolsó bajnoki mérkőzésünk ebben a naptári évben, így szerettük volna pozitív élményekkel zárni az őszi szezon küzdelmeit. Ennek szellemében kezdtük a találkozót, és tulajdonképpen ilyen mentalitásban zajlott az egész mérkőzés. Tudtuk uralni a játékot, és egy-két momentum kivételével nem hagytuk érvényesülni a vendégcsapatot. Az első félidőt Kiss Benedek és Báti Bálint góljaival kétgólos előnnyel tudtuk lezárni. Egy-két instrukció után a második játékrészben ugyanazzal a koncentrációval folytattuk a játékot, ahogyan befejeztük. Kiss Benedek és Mizsei Bálint egy-egy gólt szerzett a második félidőben, amivel el is döntöttük a találkozót, de a gólszerzőkön kívül is minden játékos jó teljesítményt nyújtott és kivette a részét a sikerből. Összességében teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót, de ami ennél is fontosabb, hogy megfelelő volt a koncentráció, látszott a játékosokon, hogy mindent beleadnak a mérkőzésen! Gratulálok a csapatnak, a játékosoknak! Hajrá Kerület!”
Következő mérkőzés: –
MLSZ Országos U16 Alap – 11. forduló
Szilvási László U16-os csapata azzal a szándékkal várta az idényzáró, Budaörs elleni találkozóját, hogy mindenképpen három ponttal a tarsolyában szeretne a téli szünetre vonulni. A csapat ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, és bő 20 perc alatt el is döntötte a három pont sorsát: a 7. percben Horváth Ákos szerezte meg a vezetést, de a 13. percben Kovács révén már kettő volt az előny, majd a 22. percben Herold Nimród góljával 0–3 állt az eredményjelzőn. A második félidőre is maradtak gólok: Horváth második találata már a 0–4-et jelentette, majd szépítettek a hazaiak – két perc alatt kettőt is vágtak – ám mielőtt izgulni kellett volna, érkezett az újabb Herold-gól, amellyel kialakult az 5–2-es végeredmény.
Budaörs – III. kerületi TVE 2–5 (0–3)
TVE gólszerzők:
Horváth Ákos 2
Herold Nimród 2
Kovács Bendegúz
Horváth Ákos értékelése: „Jól kezdtük a mérkőzést. Az volt a tervünk, hogy amilyen hamar csak lehet, zárjuk le a meccset. Ez sikerült is szerencsére. A csapat és a magam szereplésével is elégedett vagyok. Két gólt szereztem és adtam egy gólpasszt is, kiegyensúlyozottan teljesítek, azt gondolom, hogy jobban elkaptam a fonalat, mint tavaly. Ha a szezont egy mondattal szeretném jellemezni, akkor azt mondanám, hogy van még hova fejlődnünk. Tavasszal az a célunk, hogy minél jobban szerepeljünk, és miután a dobogó elérhető közelségben van, harcolni fogunk azért, hogy elérjük. Ilyenkor szokták mondani, hogy nem jön jókor a szünet, de azért ránk fér a pihenés is.”
Következő mérkőzés: –
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat – 13. forduló
Pfister Erik U14-es csapata a Videoton elleni hazai vereséget követően azzal a céllal utazott Pécsre, hogy kijavítsa a fehérvári kisiklást. A mérkőzés azonban sajnos nem úgy alakult, ahogyan reméltük: a hazaiak már a 8. percben megszerezték a vezetést, majd még a félidő vége előtt megduplázták előnyüket. A második játékrészben bár javult a játékunk, csak helyzetekig jutottunk, amelyeket nem sikerült kihasználni. Ahogy az lenni szokott, ez megbosszulta magát: a Pécs megszerezte harmadik gólját is, amellyel eldöntötte a találkozót. Pfister Erik csapata a kiélezett bajnokság 8. helyén tölti a téli szünetet.
PMFC – III. kerületi TVE 3–0 (2–0)
Pfister Erik értékelése: „A tabella harmadik helyezettjéhez látogattunk, akik egy nagyon rossz minőségű műfüves pályán fogadtak minket. A mérkőzést ellenfelünk kezdte kezdeményezőbben, és a 8. percben meg is szerezte a vezetést: egy beadás után a védők egymásra vártak, a hazaiak támadója pedig gyorsabban reagált. A bekapott gól után javult a játékunk, kezdeményezőbben léptünk fel, viszont ellenfelünk a párharcok nagy részét, illetve a második labdákat nagyobb számban nyerte meg. A 23. percben volt az első, játékstílusunknak megfelelő támadásunk, amiből lehetőségünk is volt. Ez a helyzet lendített a csapaton, és több szélen vezetett akciónk is volt. Sajnos egy egyéni fegyelmezetlenségből ellenfelünk a félidő előtt meg tudta szerezni a második gólját, így kétgólos előnnyel mehetett a Pécs a pihenőre. A második félidőben javult a játékunk, de hiányzott az a plusz, amivel a múlt héten sokkal nagyobb iramú mérkőzést játszottunk. A cserék nem hoztak annyi változást, így a mérkőzés képe hasonló volt. Ellenfelünknek több helyzete volt, amiből még egy gólt tudott szerezni. Nagy különbség volt a múlt heti találkozóhoz képest, hogy akaratban és játékminőségben is többet nyújtottunk, ám amíg ennyi előnyt adunk ellenfelünknek, addig nehéz lesz eredményesnek lenni.”
Következő mérkőzés: –



