Örömmel jelentjük be, hogy csapatunk kőkemény középpályásával, Timári Normannal, villámléptű védőnkkel, Bekker Rolanddal, valamint a 17 éves kora ellenére berobbanó és stabil csapattaggá váló Gosztola Ádámmal is sikerült megegyeznie a vezetőségnek, így a következő idényt is mindhárman a III. kerületi TVE-ben töltik.
Timári Norman az előző szezonban csapatunk középpályájának motorja volt. A korábbi utánpótlás-válogatott, elnyűhetetlen játékos 31 mérkőzésen keserítette meg a rivális középpályások és támadók dolgát, megalkuvást nem ismerő játékával pedig fontos szerepet vállalt együttesünk remek tavaszi szereplésében.
Bekker Roland ugyancsak meghatározó tagja volt csapatunknak az előző idényben. Bekszi 28 mérkőzésen lépett pályára, és Normanhoz hasonlóan ő is rengeteget tett hozzá játékunkhoz. Stabil teljesítményével, sebességével és hozzáállásával tevékeny részese volt annak, hogy csapatunk eredményes tavaszt produkált.
Külön öröm számunkra, hogy Gosztola Ádám is kék-fehérben folytatja. A mindössze 17 éves saját nevelésű játékos az előző szezonban robbant be NB III.-as csapatunkba, ahol 19 alkalommal lépett pályára. Nyolc góljával és számos gólpasszával egyrészt öregbítette a TVE utánpótlás-nevelésének hírnevét, másrészt bizonyította tehetségét, rátermettségét és azt, hogy fiatal kora ellenére is képes meghatározó teljesítményre felnőttszinten.
Örülünk, hogy veletek folytatjuk, fiúk!
Az elkövetkezendő napokban folyamatosan beszámolunk az NB III.-as keretünket érintő változásokról.


