A hétvégén befejeződtek az utánpótlásbajnokságok, egy hosszú idény végére került pont. U17-es csapatunk okozta a legszebb meglepetést, jóllehet a szezon egészében nyújtott teljesítménye alapján nem igazán nevezhető meglepetésnek a bajnoki ezüstérem, lévén Kaszai Gábor együttese hosszú időn át vezette is a pontvadászatot. A kiegyensúlyozott teljesítmény végül ezüstérmet ért, sőt, csapatunk társgólkirályt is adott a bajnokság végén. Utánpótlás körkép rovatunk legfrissebb beszámolójában mutatjuk a záróforduló eredményeit, gólszerzőit, valamint természetesen hozzuk az edzői értékeléseket is.
MLSZ Országos U19 Alap, 22. forduló
III. kerületi TVE – Kelen FC 0–3 (0–1)
TVE-gólszerző:
–
Mónos Tamás értékelése: „Utolsó bajnoki mérkőzésünket hazai pályán a Kelen ellen játszottuk. A mérkőzés elején, már a 2. percben sajnos vezetéshez jutott az ellenfelünk egy kezezés nyomán megadott tizenegyessel. A korán bekapott gól ellenére csapatunk szinte az egész félidő alatt helyzetek sorát dolgozta ki, de sajnos egyiket sem tudtuk értékesíteni, így egygólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe. A második félidőben már kiegyenlített játék alakult ki, de így is rengeteg helyzetünk volt az ellenfél kapuja előtt. A 66. percben riválisunk első kapura lövése sajnos ismét gólt eredményezett, így növelni tudta előnyét a Kelen. Továbbra is támadtunk, helyzeteket dolgoztunk ki, ám képtelenek voltunk betalálni, a sok kihagyott helyzet pedig újra megbosszulta magát, így 0-3 arányban alulmaradtunk ellenfelünkkel szemben.”
U19-es csapatunk az 5. helyről várhatta az utolsó fordulót, ám a vereség miatt végül a 7. helyen fejezte be a 2025–2026-os bajnoki idényt.
MLSZ Országos U17 Alap, 22. forduló
III. kerületi TVE – Békéscsaba 1912 Előre SE 10–0 (4–0)
TVE-gólszerzők:
Kiss Benedek (3)
Mizsei Bálint (2)
Horváth Ákos (2)
Dajka Mihály
Kayali Zalán
Patocskai Alen
Kaszai Gábor értékelése: „Már a mérkőzés előtt biztossá vált, hogy dobogón zárjuk a szezont, és egy esetleges győzelem esetén a gólkülönbség lehet a döntő a végelszámolásnál. Jó hozzáállással kezdtük a mérkőzést, és érződött, hogy mindenki nagyon motivált. A nagy győzni akarás miatt több alkalommal nagyon rohantunk és kapkodtunk, illetve védekezésben is többször elfutottuk magunkat. Szerencsére, és mert a játékosok rengeteget tettek érte, jöttek sorban a gólok, így már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. A második játékrészben tudtuk fokozni a nyomást. A kispadról beszállók további energiákat hoztak a pályára, amivel az utolsó percekig helyzeteket, lehetőségeket tudtunk kialakítani. A végeredmény az utolsó percben alakult ki. Összességében egy pillanatig sem volt kérdés a mérkőzés végkimenetelének a sorsa, és meg kell említenem a vendégcsapat játékosait, akik az eredmény ellenére végig kulturáltan és motiváltan igyekeztek játszani. Gratulálok az egész csapatnak a győzelemhez és a megszerzett ezüstéremhez! Hajrá, Kerület!”
Kaszai Gábor együttese az utolsó fordulót a tabella 3. helyéről várhatta, ám a gólzáporos győzelemnek, valamint a riválisokkal szembeni kedvezőbb eredményeknek köszönhetően a dobogó második fokára ugrott előre, így ezüstéremmel zárta az idényt. Egy rövid szezonértékelést is készítettünk U17-es csapatunk idényéről, ezt itt lehet elolvasni.
Fontos még kiemelni hogy, a felnőtt csapatban idén bemutatkozó Kiss Benedek a csabaiak ellen szerzett mesterhármasával a góllövőlista élére ugrott, így 16 találattal a bajnokság társgólkirálya lett.
MLSZ Országos U16 Alap, 22. forduló
III. kerületi TVE – Budaörs 1–1 (0–1)
TVE-gólszerző:
Várnai Barnabás
Szilvási László csapata viszontagságos idényt tudhat maga mögött, ám ennek ellenére a középmezőny élén zárt, és végül az 5. helyet szerezte meg a bajnokságban.
MLSZ Országos U15 Alap, 22. forduló
BVSC-Zugló – III. kerületi TVE 4–2 (3–1)
TVE-gólszerzők:
Papp Mátyás
Szalma Dominik
Vajkai Dániel értékelése: „Az utolsó bajnoki előtti előjelek nem voltak túl biztatóak, hiszen annyi hiányzónk volt, hogy csak egy mezőnycsere maradt a padon. Ez cseppet sem vette el a csapat kedvét, és nagy lelkesedéssel játszott az amúgy ezüstérmet elért zuglóiak ellen. Az első félidőben Papp Mitya tudott szépíteni, majd a második játékrészben, 4–1-nél Szalma Doma rúgott egy hatalmas gólt, amivel beállította a 4–2-es végeredményt. Viszontagságos szezonon vagyunk túl, de az biztos, hogy a srácok hozzáállásával nem volt probléma. Hasonló dicséret illeti a szülői közösséget, szó szerint az ország minden pontjára elkísértek bennünket. Hajrá, Kerület!”
Vajkai Dániel csapata az utolsó fordulót a 10. helyről várta, a vereség miatt végül egy pozíciót veszített, és a 11. helyen zárta a bajnokságot.
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat, 26. forduló
III. kerületi TVE – PMFC 5–2 (2–0)
TVE-gólszerzők:
Árvai Bence (3)
Szauer Zalán
Gaál Bence
Pfister Erik U14-es csapata szintén viszontagságos idényen van túl, ám a befejezés kifejezetten erősre sikerült, hiszen utolsó hét mérkőzéséből négyet megnyert, kettőt döntetlennel zárt, és csupán a bajnokságot végül második helyen záró Videotontól szenvedett minimális különbségű vereséget.
Csapatunk végül a 7. pozícióban fejezte be az idényt.


