Mozgalmas hétvégét zártak utánpótlás-csapataink: volt, aki gólgazdag mérkőzésen aratott kiütéses győzelmet, mások szoros, kiélezett csatában szerezték meg a három pontot. Akadtak olyanok is, akik idegenben mutatták meg erejüket, míg néhány korosztályunk ezúttal pont nélkül maradt. Edzők és játékosok is értékelték a fordulót – mutatjuk, hogyan szerepeltek fiataljaink a második bajnoki körben.
BLSZ III. OSZTÁLY 3. CSOPORT 2. forduló
III. kerületi TVE – CsHC 94 SE 8-2 (3-2)
TVE gólszerzők:
Kasza Dániel (4)
Farkas Benjámin
Bedő Márton
Papp Milán
Rózsa Ferenc
Második csapatunk a BLSZ III. osztály 2. fordulójában a CsHC együttesét fogadta, azzal a céllal, hogy az első játéknapon megszerzett győzelmét követően sorozatot kezdjen el építeni. Pfister Erik együttese mindezt egy kiütéses győzelemmel abszolválta, így már egyedüliként mondhatja el magáról, hogy 100%-os teljesítménnyel áll a bajnoki pontvadászatban, természetesen az élen. Az eheti meccsértékelést a csapat rutinos játékosa, az idei átigazolási időszakban érkező Kasza Dániel adta, aki a beszámoló mellett nem felejtett el üzenni a csapat törzsszurkolójának, segítőjének, egyesületünk szeretett munkatársának, a betegségéből lábadozó Kroó Zsoltnak sem.

Kasza Dániel értékelése:
„Csapatunk néhol parádés játékkal, 8:2-es győzelmet aratott a CsHC 94 SE ellen. Már a mérkőzés elejétől domináltuk a játékot, gyors labdajáratással és kreatív támadásokkal bontottuk meg az ellenfél védelmét. A találkozó elején villámrajtot vettünk, és hamar 3:0-s előnyre tettünk szert, ám a vendégek nem adták fel, és két góllal visszajöttek a meccsbe. Vezetőedzőnk a szünetben felrázta a csapatot a megfelelő utasításokkal, ezzel rendezve a sorokat. Tudtuk, hogy úgy kell kimennünk a második félidőre, hogy 0-0 az állás, és meg kell tennünk mindent a győzelemért. A 60. perctől gyakorlatilag egykapuztunk, folyamatosan nyomás alatt tartva az ellenfelet. Ekkor már egyértelműen kijött a fizikális és technikai fölényünk, amit öt újabb találattal sikerült érvényre juttatnunk. Magabiztos játékkal, szép támadásokat vezetve végül itthon tartottuk a három pontot. A csapat mentálisan is erős maradt, jól reagáltunk a nehéz pillanatokban. Ebből a teljesítményből lehet építkezni – dolgozunk tovább, meccsről meccsre. Külön öröm volt látni a fiatalok érett, elszánt hozzáállását. Nemcsak helytálltak, hanem pluszt is hoztak a csapatba. A cserék jól szálltak be most is, energiát és lendületet adtak a mérkőzésnek. Kroó Zsolti bácsit pedig nagyon várjuk vissza!!!” – értékelte a mérkőzést rutinos játékosunk.
Következő mérkőzés:
3R Spartacus AFC (I) (09.14. 10:00)
MLSZ Országos U19 Alap 2. forduló
Békéscsaba 1912 Előre SE – III. kerületi TVE 3-1 (0-0)
TVE gólszerző:
Várkonyi Kurszán
U19-es csapatunk Békéscsabára látogatott az első fordulót követő győzelme után. Nagy elánnal kezdte a találkozót Mónos Tamás együttese, az első perctől kezdve beszorította ellenfelét, mezőnyfölényt kialakítva. Sorra jöttek a Kerület-helyzetek, ám gólt ennek ellenére nem sikerült szereznünk, a lehetőségeink kimaradtak. A második játékrészben azonban megtört a jég, és vezetést szerzett csapatunk, ám a vendéglátók előbb egyenlíteni tudtak, majd megfordították a találkozót. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a végén csapatunk emberhátrányban fejezte be a találkozót, amelyet a Békéscsaba ki is tudott használni, és növelni tudta előnyét.
Edzői értékelés:
„A mérkőzés elejétől fogva nagy iramot tudtunk diktálni, a hazai csapatot a teljes pályás letámadásunkkal megleptük, és a saját térfelükön védekezésre kényszerítettük. Az első félidőben nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, nagyon sok szögletet tudtunk rúgni, de sajnos nem tudtuk a mezőnyfölényünket gólra váltani. A második félidőben ugyanazt a nagy iramot diktáltuk, melynek eredményeképp a 70. percben egy szögletet követően meg tudtuk szerezni a vezetést. Ellenfelünk a második félidőben is egy-egy kontrával próbálkozott. A magabiztos és jó játék tudatában sajnos az egyik kontratámadás után szabadrúgáshoz jutott a Békéscsaba, amit értékesítettek is, így kiegyenlítettek, majd egy védelmi hibának köszönhetően a vezetést is meg tudták szerezni. A két bekapott gól után ráadásul csapatunk belső védőjét kiállította a játékvezető, így 10 emberrel próbáltuk az egyenlítést kicsikarni, ami sajnos nem sikerült” – foglalta össze a találkozót vezetőedzőnk, Mónos Tamás.
Következő mérkőzés:
Szolnoki MÁV UFC (H) (09.13. 13:00)
MLSZ Országos U17 Alap 2. forduló
KTE LA – III. kerületi TVE 1-2 (1-1)
TVE gólszerzők:
Balogh Bálint
Kiss Benedek
Az első fordulóban megszerzett győzelmét követően a második játéknapon sem szakadt meg U17-es csapatunk lendülete, Kaszai Gábor együttese Kecskemétről is három ponttal tért haza. A bajnokságban két forduló után már csak három 100%-os csapat található, a Kerület mellett az Újpest és a Videoton fiataljai is hibátlanok két fordulót követően.

Edzői értékelés:
„Az első fordulóban vendéglátónk is győzelemmel kezdett, és ismerve a játékstílusukat, nehéz mérkőzésre számítottunk. Már a bemelegítésnél az volt az érzésem, hogy nem vagyunk koncentráltak, nem voltunk megfelelő mentális állapotban. Így is kezdtük a mérkőzést: hátul bizonytalan megoldások, labdabirtoklásban pontatlanságok, ki nem kényszerített hibák. Egy büntetőből a kecskeméti csapat vezetést is szerezhetett volna, de Papp Zsolt védte a tizenegyest. A 25. percben egyéni játékkal Szuhorukov Alexandr jól került az ellenfél védelme mögé, és a visszapasszolt labdából Balogh Bálint szerzett szép gólt. Sajnos öt perccel később egy egyéni hiba után olyan helyzetbe hoztuk a hazaiak támadóját, amelyből gól született, így egyenlített a hazai csapat. Volt kapufánk is az első félidőben, de nem játszottunk jól, és az ellenfélnek is voltak lehetőségei. A szünetben igyekeztünk reagálni az első félidő tapasztalataira, és olyan változtatásokat eszközölni, amivel stabilabb és támadásban is hatékonyabb második félidőt tudjunk nyújtani. Sikerült feljavulnunk, de a kecskeméti labdaszerzésekben, pontrúgásokban és nagy bedobásokban folyamatosan ott volt a veszély. Támadásban többet mutattunk, és a mérkőzés hajrája előtt sikerült megszereznünk a vezetést: Ungi Ákos beadásából Kiss Benedek fejelt gyönyörűen a kapuba. Ezután jól gazdálkodtunk a lehetőségeinkkel, és profi módon hoztuk le a mérkőzést. Összességében nem ez volt a legattraktívabb meccsünk, de fizikálisan jól bírtuk a találkozó megpróbáltatásait. A játékot tekintve maradt bennem hiányérzet, mert ennél képesek vagyunk jobb játékot is játszani, de a Kecskemét szervezett, lelkes hozzáállása megnehezítette a dolgunkat. Gratulálok a csapatnak, mert ilyen helyzetben is sikerült győzelemmel zárnunk a mérkőzést, ami erőt kell, hogy adjon a soron következő mérkőzésekre. Hajrá Kerület!” – beszélt csapata győzelmét követően U17-es vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.
Következő mérkőzés:
Paksi FC (H) (09.13. 15:00)
MLSZ Országos U16 Alap 2. forduló
KTE LA – III. kerületi TVE 3-0 (3-0)
A nyáron alaposan átalakult – többen távoztak és érkeztek Szilvási László csapatához – U16-os együttesünk az U17-eshez hasonlóan Kecskemétre utazott. Az első fordulóban aratott győzelmet most nem követte újabb, fiataljaink ezúttal pont nélkül zárták a találkozót. A mérkőzés értékelésére ezúttal csapatunk egyik meghatározó játékosát, Horváth Ákost kértük meg.
Horváth Ákos értékelése:
„Éles meccset játszottunk a hazaiakkal, akikkel a nyáron edzőmérkőzésen is találkoztunk. Jól kezdtük a találkozót, voltak lehetőségeink, csak sajnos nem sikerült azokat értékesíteni. Nem jöttek ki a tervezett dolgok, pedig úgy érzem, hogy jól játszottunk. A következő mérkőzésen még élesebbnek kell lennünk, nem szabad gólt, gólokat kapnunk, ahogy azt tettük Kecskeméten. Figyelmetlenek voltunk hátul, és a helyzetkihasználásunkon is javítani kell. A csapat erre az idényre is átalakult kicsit, és bár minden új érkező beilleszkedése jól sikerült, mégis azt mondom, hogy még össze kell szoknunk, jobban kell éreznünk egymást a pályán, az összhangon van még mit javítani. A szezont szeretnénk jobban kezdeni, a legutóbbi ősszel beragadtunk kicsit, de a tavasz extra volt, oda kell visszatérni. Magammal kapcsolatban kritikus vagyok, bár a játék úgy érzem, jól ment, eddig kiegyensúlyozottabb a teljesítményem, mint a legutóbbi idényben. A gólok még hiányoznak, de azok majd jönni fognak, a csapat az első, az egyéni célok másodlagosak” – értékelt nagyon éretten Horváth Ákos.
Következő mérkőzés:
VFC USE (H) (09.13. 17:00)
MLSZ Országos U15 Alap 2. forduló
III. kerületi TVE – ZTE FC 1-0 (0-0)
TVE gólszerző:
Szobor Noel
Vajkai Dániel U15-ös csapata a Zalaegerszeg együttesét fogadta a második fordulóban. Fiataljainknak sikerült kiköszörülnie az első játéknap csorbáját, ezúttal győztesen hagyták el a pályát. Már az első félidőben rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére a Vajkai-gárda, csak a gólok hiányoztak. A második játékrészben folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket együttesünk, és az egyik ilyenből gólt is sikerült szerezni, amely egyben a végeredményt is jelentette.


Edzői értékelés:
„Remek felfogásban kezdtük a találkozót, ezzel megfelelő reakciót adva a múlt heti bajnoki rajtra. Az első félidőben nagy fölényben birtokoltuk a labdát, és csak a szerencsén múlt, hogy gól nélkül megúszták a vendégek. A második játékrészt szinte lemásoltuk, de itt már a helyzetekben is meddő volt a fölény. A vendégek kapusa pompás napot fogott ki, amikor nem maga tudott hárítani, akkor kapufa vagy a felsőléc sietett a segítségére. Nem úgy, amikor Szobor Noelt tudta Egyed kiugratni, és ezúttal Nono nem hibázott, beállítva a végeredményt. Óriási munkát tettek a srácok ebbe a napba, akiket ma szépszámú szülői – és volt játékos-sereg bíztatott. Köszönet nekik is a támogatásért” – értékelte csapata sikerét U15-ös vezetőedzőnk, Vajkai Dániel.
Következő mérkőzés:
Szeged-Csanád Grosics A. (H) (09.14. 13:00)
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 2. forduló
VFC USE – III. kerületi TVE 2-6 (2-2)
TVE gólszerzők:
Szauer Zalán (2)
Árvai Bence (2)
Gaál Benedek
Simon Nimród
Az első fordulóban elszenvedett vereségét ezúttal egy nagyarányú győzelemmel tudta feledtetni U14-es csapatunk, amely Veszprémben lépett pályára a 2. fordulóban. Pfister Erik csapata ráadásul hátrányból tudta megfordítani a találkozót, miután a hazaiak bő 20 perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. Csapatunk gólzáporos sikerével a gólkülönbségén is nagyot tudott javítani, így önbizalommal telve várhatja a bajnokság 3. fordulóját.

















Fotó: Lovas Albert
Edzői értékelés:
„A heti felkészülés során kiemelt figyelmet fordítottunk a labdabirtoklásra, azon belül is a középső zónás játékra és a középpálya megjátszhatóságára. A mérkőzésen magas védekezést alkalmaztunk, amelynek köszönhetően rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, azonban ezekből kezdetben nem tudtunk megfelelően helyzeteket kialakítani. Az ellenfél gyors kontrákkal próbálkozott, és az első támadásukból rögtön megszerezték a vezetést. Nem sokkal később egy egyéni hibát követően szabadrúgáshoz jutottak, amelyből kettőre növelték előnyüket. Ezt követően is nálunk volt többet a labda, irányítottuk a játékot, azonban a támadóharmadban hiányzott a kellő hatékonyság. A félidő hajrájában stabilizáltuk a labdabirtoklásunkat, a széleken többször sikerült létszámfölényt kialakítani, és ebből helyzeteket is teremteni: egy lecsúszott beadásból, valamint egy átlövésből ki tudtunk egyenlíteni. A második játékrészben még jobban érvényesült a fölényünk: játékunk lendületesebb és hatékonyabb lett, különösen a kapu előtt, így sorra dolgoztuk ki és értékesítettük a helyzeteinket. Végig uraltuk a találkozót, amelynek eredményeként 6-2-es győzelmet arattunk. Összességében a csapat játéka sokat javult az előző fordulóhoz képest: a letámadásunk egyre stabilabb, labdabirtoklásban is előre tudtunk lépni, és a támadások hatékonysága is nagyot fejlődött” – foglalta össze csapata teljesítményét U14-es vezetőedzőnk, Pfister Erik.
Következő mérkőzés:
Gyirmót SE Győr (H) (09.14. 15:00)