„A III. kerületi TVE női vízilabdacsapata a nyár folyamán igencsak átalakult: a keret fiatalabb lett, így az idősebb játékosokra még nagyobb felelősség hárul. Ebben lehet a csapat nagy támasza rutinos játékosunk, Ráski Lilla, akit szurkolóink még egy szezon erejéig biztosan kék-fehérben láthatnak. A szerződéshosszabbítás apropóján kérdeztük Lillát a felkészülésről, a csapat jelenlegi helyzetéről és a szezon előtt álló kihívásokról.”
Az előző szezon első felében elképesztő formában játszottál, gólerős voltál, a csapat húzóemberének számítottál. Az idény második felének egy részét ki kellett hagynod. Adódik a kérdés: hogy vagy, hogyan készülsz a közelgő idényre?
Ráski Lilla: Köszönöm szépen, jól vagyok! A célom ugyanaz, mint tavaly: hogy segítsem a csapatot, és hasonló formában játsszak, mint az előző bajnokság első felében. Igencsak átalakult a csapat, sokkal fiatalabb lett, így még nagyobb felelősségük van szerintem az idősebbeknek. Abszolút az a cél, hogy húzóemberek legyünk, és ezzel párhuzamosan segítsük a fiatalok fejlődését. Én ugyanolyan elánnal készülök, mint eddig, ugyanúgy beleadok mindent. Végigedzettem a nyarat, így jó formában érzem magam.
Milyennek látod a fiatalokat, mennyire sikerült kialakítani a megfelelő csapatkémiát?
R. L.: Szerintem még össze kell szoknunk, de jó úton járunk. Úgy gondolom, hasonlóan az elmúlt évekhez, most sem lehet minket leírni. Bízom benne, hogy a minimum elvárás, a 6. hely, meglesz. Remélhetőleg nem nyögvenyelősen, hanem viszonylag simábban. Persze ehhez még kell egy kis idő, hogy maximálisan összeszokjunk.
Pénteken már a Magyar Kupa selejtezőjét rendezik, utána kezdődik a bajnokság, majd a nemzetközi kupában is megmérettetik a csapat. Ismét egy háromfrontos küzdelem vár rátok. Mennyire álltok készen a feladatokra?
R. L.: A Magyar Kupa selejtezője pont jó felkészítés lesz a BVSC elleni bajnoki nyitányra. Nem mondom, hogy készen vagyunk, mert egyelőre nem, de jó úton haladunk. A terhelést muszáj bírni, ezért is volt ennyi edzés a nyáron. Sok edzőmérkőzésünk is volt a végén, ezek is segítenek abban, hogy a sorozatterhelést megfelelően tudjuk kezelni.
Az idény végén milyen eredménnyel lennél elégedett, mindent egybevéve?
R. L.: A bajnoki ötödik hely mellett a nemzetközi kupában nagyon jó lenne eljutni addig, ameddig a legutóbbi idényben eljutottunk. Akkor a legjobb nyolc közé kerültünk az Eurokupában, ezt jó lenne megismételni. Ha ezeket sikerülne megvalósítani, az igazán komoly eredmény lenne tőlünk.
Rutinos játékosunk szavai tökéletesen tükrözik a csapat körüli hangulatot: kőkemény felkészülés, bizakodó hangulat és várakozás jellemzi az idénykezdésre váró csapatunkat. A szurkolóknak minden okuk megvan arra, hogy várják az új idényt, remélhetőleg a közelgő szezonban is együtt szurkolunk majd a Lányoknak!