Az elmúlt hétvégén fiú utánpótláscsapataink Hódmezővásárhelyen harcoltak a bajnoki pontokért. Szoros meccseket játszottak fiataljaink, így vezetőedzőink a hiányosságok mellett természetesen megdicsérték a harcos és kitartó játékot, valamint fiataljaink hozzáállását.
Fiú Gyermek A3 Országos Bajnokság
HVSC – III. kerületi TVE 13–8 (4–2, 3–3, 4–0, 2–3)
TVE gólszerzők:
Méhes Zsolt 2
Nagy András 2
Márfai Borsa Tamás 2
Tóth-Farkas Levente
Fellner Marcell
Fekete Dávid értékelése:
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a HVSC minden kvalifikációs meccsét magabiztosan megnyerte, és most is megmutatták, milyen összeszokott, jól szervezett csapat. Ennek ellenére csalódást keltően kezdtünk: nem voltunk elég élesek, rengeteg volt a pontatlanság és a figyelmetlenség, az ellenfél pedig gyorsan elhúzott 4–0-ra. Nehéz ilyen hátrányból visszajönni, de a csapat erejét mutatja, hogy mégis sikerült visszakapaszkodnunk. Összeszedettebbé vált a játékunk, javult a védekezésünk, és támadásban is több jó megoldásunk volt, így sikerült egyenlítenünk, és újra nyílttá tenni a mérkőzést. Sajnálatos módon azonban ez az összeszedettség nem tartott ki. Ahogy haladtunk előre, újra jöttek a hibák – elszórt labdák, lassú visszarendeződés, pontatlan befejezések –, és ezzel fokozatosan kiengedtük a kezünkből a meccset. Az emberelőnyös lehetőségeinkkel nem tudtunk élni, és a védekezésünk is szétesett a második félidőben. Az ellenfél ezeket a gyenge periódusokat könyörtelenül kihasználta, és újra elléptek tőlünk. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban megmutattuk, hogy tudunk jól vízilabdázni, de ez ma kevés volt. A legfontosabb tanulság, hogy ilyen hullámzó teljesítménnyel nem lehet meccset nyerni ezen a szinten. Dolgozunk tovább, mert hiszünk benne, hogy ennél többre vagyunk képesek, és ezt a következő fordulókban meg is akarjuk mutatni.”
Fiú Serdülő A3 Országos Bajnokság
HVSC – III. kerületi TVE 14–13 (3–3, 1–2, 2–2, 2–1, 6–5)
TVE gólszerzők:
Novák Domonkos 6
Kardos Bátor 3
Csurilla Dániel 2
Sasvári Dániel
Balázs András
Császár György értékelése:
„A serdülőcsapatunk nem a legjobb összeállításban állt ki: az egyik leggólerősebb játékosunk hiányzott, többen pedig betegségből és sérülésből tértek vissza. Ennek ellenére a srácok hatalmasat küzdöttek, és megérdemelték volna a győzelmet. Sajnos egy-két nagyon rossz időben elkövetett hibának köszönhetően a mérkőzés a rendes játékidőben döntetlen állással zárult, a büntetőpárbajt pedig végül elvesztettük. Pedig Jurányi Norbert kapusunk mindent megtett, és mindössze egyetlen büntetődobásba nem ért bele – egy kicsivel több szerencsével egy kivételével az összeset kivédte volna. Hozzáteszem, már a rendes játékidőben is remekül teljesített a kapuban. A védekezésünk nagyon jól működött, de támadásban többször pontatlanok voltunk a passzokkal és lövésekkel. A játékvezetés is nagyon egyoldalú volt véleményem szerint, de ezzel igazából nem szabad foglalkozni. A szerencse most nem volt velünk, és csak egy pontot tudtunk elhozni a három helyett. A folytatásban egy kisebb szünet jön, mivel két hétig nincs forduló, és a következő játéknapon mi fogunk kimaradni a páratlan csapatszám miatt. Legközelebb négy hét múlva, november 16-án fogadjuk az Iron WP csapatát.”
Fiú Ifjúsági A3 Országos Bajnokság
HVSC – III. kerületi TVE 11–12 (2–2, 3–3, 3–3, 3–4)
TVE gólszerzők:
Szabó Zétény 5
Kertész Levente 2
Bokory Ádám 2
Tóth-Bérényi Simon
Molnár Bertalan
Csurilla Dániel
Császár György értékelése:
„Az ificsapatnak egy óriási ébresztő volt ez a mérkőzés. A fejekben valami nagyon nem volt rendben, és éppen hogy csak meg tudtuk nyerni a meccset egy szabaddobásgóllal, öt másodperccel a dudaszó előtt. A védekezés többnyire jó volt, de még így is kaptunk 3–4 potyagólt. A támadójátékunk viszont a megszokottnál jóval gyengébb volt, rengeteg fölé, mellé és kapufára lőtt labda jellemezte a játékunkat. Az igazat megvallva csakis magunknak köszönhetjük, hogy ilyen nehéz lett ez a mérkőzés. Sajnos semmilyen kifogást nem tudok elfogadni erre a teljesítményre! Viszont a következő négy hétben lesz idő mindenre – pihenésre, valamint a fizikai és taktikai felkészülésre is. Csak abban bízom, hogy minden a helyére kerül a fejekben ez idő alatt, és megint meg tudja mutatni ez a csapat, mire is képes valójában.”