A hétvégén folytatódott utánpótlás vízilabda csapataink számára a bajnokság. Császár György számára alaposan fel volt adva a lecke, ugyanis serdülő csapatának szinte felére betegség, vagy sérülés miatt nem számíthatott. Ennek ellenére a fiatalok nagyszerűen helyt álltak, míg az ifik győzelemmel zárták a fordulót.
Serdülő és ifi csapatunk a Csabai Csirkefogók ellen ugrottak medencébe. Előbbinél a rengeteg hiányzó miatt vezetőedzőnk, Császár György kénytelen volt egy mezőnyjátékost a kapuba állítani, ugyanis kapusa sem tudta vállalni a játékot. A nehézségek ellenére nagyszerűen helyt állak fiataljaink a csabaiak ellen, remélhetőleg a következő fordulóban már a többség hadra fogható lesz és a Cegléd ellen már igazi arcát mutathatja Császár György együttese.
Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub – III. kerületi TVE 14 – 5 (5-2, 2-0, 1-2, 6-1)
TVE gólszerzők:
Csurilla Dániel 2
Kertész Zalán
Keczéry Attila
Jouteux Benjámin
Edzői értékelés: „Heten hiányoztak csapatomból, ebből négyen a kezdő sorból. Kapusunk sem volt, végül egy mezőnyjátékos, Schmuck Botond vállalta, hogy beáll a kapuba. Ezek után bátran kijelenthetem, hogy az eredmény egyáltalán nem tükrözi a két csapat közötti különbséget. Úgy gondolom, hogy a teljes keretünkkel ez egy szoros meccs lett volna. Mindössze két cserejátékossal játszottunk végig egy olyan csapat ellen, aki teljes sort tudott cserélni. Külön öröm volt a számomra, hogy nem adtuk fel és a végsőkig küzdöttünk. A következő fordulóban a Cegléd jön hozzánk és remélhetőleg már egy jóval teljesebb kerettel tudunk kiállni” – beszélt a nehézségekről vezetőedzőnk.
Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság
Ifi csapatunk sem a legerősebb felállásában állt ki a csabaiak ellen, ám ennek ellenére Tajcs Somáék győzelemmel zárták a mérkőzést. Egy végletekig kiegyenlített összecsapáson sikerült kiharcolni a győzelmet, a siker értékét pedig külön növeli, hogy gyermek csapatunk kapusa állt be védeni a kapuba, miután az ifiknél sem számíthatott megszokott kapusára vezetőedzőnk.
Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub – III. kerületi TVE 9 – 11 (3-3, 1-2, 2-3, 3-3)
TVE gólszerzők:
Tajcs Soma 4
Frank Dániel 3
Pleva János 2
Szabó Máté
Molnár Bertalan
Edzői értékelés: „Az ifiknél is több hiányzás nehezítette a dolgunkat, itt öten hiányoztak a megszokott keretből. Sajnos az ifi és a serdülő kapusunk is sérülés és betegség miatt hiányzott ezért a gyerek csapat kapusa Jurányi Norbert védett az ifiknél, aki kitűnően helyt állt és hozzásegítette a győzelemhez a csapatot! A nem túl szép vízilabdát játszó ellenfél fölé tudtunk kerekedni azzal, hogy nem veszítettük el a fejünket és a saját játékunkat játszottuk. Tajcs Soma és Frank Dániel játékára nem nagyon volt válasza az ellenfélnek, de újdonsült igazolásunk, a balkezes Pleva János is szépen mutatkozott be, hiszen két góllal iratkozott fel a gólszerzők közé. A következő fordulóban a Cegléd ellen még ennél is többre lesz szükségünk a sikerhez” – értékelte csapata teljesítményét vezetőedzőnk, Császár György.