A hétvégén folytatódtak a korosztályos vízilabda bajnokságok. Császár György serdülő és ifjúsági csapatai számára komoly erőpróbát hozott a forduló, ráadásul több utánpótláskorú játékosunkra a felnőtt Budapest bajnokságban is várt feladat, ám fiataljaink bizonyították, hogy lehet rájuk építeni! Cikkünk végén fotógalériában osztjuk meg Szabó Zoltán képeit, a hétvége legjobb pillanatairól.
Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság
Nem várt könnyű feladat serdülő csapatunkra, ugyanis betegség és eltiltás miatt Császár György nem tudta a legerősebb felállásban medencébe küldeni csapatát az YBL ellen. Ennek ellenére fiataljaink a mérkőzés feléig kifejezetten jól tartották magukat, ám ezt követően a hazaiak átvették az irányítást és megnyerték a találkozót.
YBL WPC – III. kerületi TVE 13 – 4 (2-0, 2-2, 4-0, 5-2)
TVE gólszerzők:
Bárány Botond 2
Molnár Bertalan 1
Schmuck Botond 1
„Nagyon jól működött a védekezés, viszont a támadásban küszködtünk. A maradék másfél negyedre elfogytunk fizikailag és kaptunk kilenc gólt, amelyek közül volt, ami elkerülhető lett volna. A négy lőtt gól az nagyon kevés egy ilyen ellenfél ellen. A következő héten kimaradunk és utána utazunk Balatonra, ahol már a támadásunk is rendben kell, hogy legyen, ha nyerni szeretnénk” – értékelte a találkozót vezetőedzőnk.
Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság
Nem volt könnyebb helyzetben ifi csapatunk sem, betegségek miatt itt sem számíthatott több kulcsjátékosára Császár György. Ennek ellenére az YBL elleni mérkőzés nem kezdődött rosszul, jóllehet a lépést csak másfél negyeden keresztül sikerült tartani az ellenféllel. Ezt követően a hazaiak átvették az irányítást és végül magabiztos győzelmet arattak.
YBL WPC – III. kerületi TVE 18 – 7 (3-2, 5-1, 5-2, 5-2)
TVE gólszerzők:
Szabó Máté 2
Pápay Zoltán Ramon 2
Mocsáry Dániel 1
Bakonyvári András 1
Kertész Levente 1
„Több ziccert és lefordulást sem tudtunk értékesíteni, pedig olyan helyzetek voltak, amelyekből nem szoktunk hibázni. Az YBL mindenképpen jobb volt nálunk ezen a napon, de ennél szorosabb eredményt vártam. Legközelebb két hét múlva játszunk a Balatonnal, addigra bízom benne, hogy mindenki egészséges lesz és meg tudjuk mutatni az igazi tudásunkat” – beszélt a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Császár György.
Budapesti Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság
A Budapest Bajnokságban versengő felnőtt csapatunk hazai környezetben a Polo Academy SC csapatát fogadta vasárnap. A mérkőzés különleges volt, ugyanis csapatunkban összesen hét utántpótláskorú játékos kapott helyett, miután több alapemberünknek egy nemzetközi tornán volt jelenése Isztambulban. Fiataljaink azonban nem ilyedtek meg a lehetőségtől és nagyszerű teljesítményt nyújtva győzelemhez segítették csapatunkat.
III. kerületi TVE – Polo Academy SC 18 – 10 (4-2, 5-1, 3-1, 6-6)
Pásztrai Pál 4
Sebes Tamás 3
Császár György 3
Péter Áron 2
Korbuly Márton 1
Róth Dániel 1
Szabó Bendegúz 1
Bárány Botond Attila 1
Bene Gergely 1
Mocsáry Dániel 1
„A fiatalok közül mindenki sok játéklehetőséget kapott, így mindannyian rutint és tapasztalatot, de többen gólt is tudtak szerezni. Gratulálunk a fiataloknak! Hétvégén a felnőttek az OSC-vel folytatják majd a bajnokságot” – dicsérte játékosait Császár György.