Hajrá Kerület, első a becsület!

A Kisvárda ellen folytatjuk a MOL Magyar Kupában!

Sorsoltak a MOL Magyar Kupában, a harmadik fordulóban csapatunk az NB II-ben jelenleg a 11. helyen álló Kisvárda Master Good együttese ellen lép majd pályára. A párharcot a szeptember 14-15-i hétvégén rendezik.

A Kisvárda Master Good csapatával találkozunk a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. Ellenfelünk jelenleg az NB II-ben szerepel, az eddigi 5 forduló során két mérkőzés nyert, hármat pedig vereséggel zárt, a legutóbbi fordulóban idegenben az FC Ajka ellen szenvedett 3-2-es vereséget. 

Kupaellenfelünk nem is olyan régen még az NB I mezőnyéhez tartozott, története legjobb eredményét a 2021/22-es szezonban érte el, abban az idényben ezüstérmet nyert. A Magyar Kupában a Kisvárda tavaly egészen az elődöntőig menetelt, a fináléba jutásért éppen a későbbi győztes Paks csapatától szenvedett 2-1 arányú vereséget.

A III. kerületi TVE – Kisvárda Master Good mérkőzésnek a TVE Sporttelep ad otthont, tehát hazai pályán fogadhatjuk ellenfelünket. A párharcot a szeptember 14-15-i hétvégén rendezik.

További bejegyzések

MOL Magyar Kupa: a Vecsés ellen kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetségben pénteken megtartották a 2025–2026-os idény MOL Magyar Kupa első fordulójának sorsolását, amely során kiderült, hogy csapatunk a Pest vármegyei I. osztályban szereplő Vecséssel csap össze –

Új csoportban folytatjuk: irány a Dél-Keleti csoport

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a 2025–2026-os NB III-as bajnokság csoportbeosztását. Csapatunk számára ez a szezon különösen érdekes lesz, hiszen több év után új csoportban versenyezhetünk: az Észak-Nyugati csoport helyett immáron