Vasárnap az U8-as és az U9-es korosztály küzdelmeivel zárult a 2026-os Óbuda Youth Cup nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna. A szombati naphoz hasonlóan ezúttal is színvonalas mérkőzéseket láthatott a népes közönség. A programból az Újpest–Ferencváros derbi sem maradt ki, a döntőkben pedig négy nagy múltú budapesti klub csapatai léptek pályára.
A Kerület együttesei közül U8-as csapatunk a hatodik helyet szerezte meg, míg az U9-es korosztályban a TVE Kék a nyolcadik, a TVE Fehér pedig a tizenharmadik helyen zárt.
A szombati naphoz képest tovább nőtt a létszám mind a lelátón és a pályák mellett, mind a résztvevő csapatok számát tekintve: az U8-as és az U9-es tornán egyaránt 16-16 együttes versengett egymással. A TVE centerpályáján és műfüves pályáin színvonalas, a korosztályokra jellemzően harcos és kifejezetten intenzív mérkőzéseket rendeztek.
Presztízscsatákból és derbikből sem volt hiány, a torna többek között UTE–FTC összecsapást is hozott. A szurkolók remek hangulatot teremtettek a TVE Sporttelepen: dobokkal, sípokkal, dudákkal és különböző csatakiáltásokkal buzdították a gyerekeket, akik a nagy meleg ellenére is nagyszerű teljesítménnyel hálálták meg a támogatást.
Az U8-as korosztály döntőjében a Ferencváros és a Vasas találkozott egymással, a finálét pedig a Vasas nyerte meg. Az U9-eseknél az Újpest és a Honvéd csapott össze az aranyéremért, a 2026-os torna bajnoka pedig a Honvéd lett.
Az U10-es és az U11-es korosztály tornájához hasonlóan természetesen a kisebbeknél is díjaztuk a legjobb egyéni teljesítményeket.
Az U8-as korosztály legjobb kapusának Sikur Benettet (FTC) választották, a gólkirályi címet Sári Botond (UTE) nyerte el, míg a torna legértékesebb játékosa Bázi Alex (Vasas) lett.
Az U9-eseknél Pintér Benjámin (KTE) kapta a legjobb kapusnak járó elismerést, a gólkirályi címet Szabó Patrik (Honvéd) érdemelte ki, míg a torna legértékesebb játékosának Pál Dánielt (UTE) választották.
Helyezések
U8
- Vasas
- FTC
- UTE
- DAC
- KTE
- III. kerületi TVE
- Debreceni Olasz Focisuli
- Kispest Honvéd
- Partium
- Paks
- UTE Focisuli
- ADA
- Videoton
- Arad
- BVSC
- Siófok
U9
- Honvéd
- UTE
- KTE
- Videoton
- FTC
- DAC
- Gödöllő
- III. kerületi TVE Kék
- Győr
- Debreceni Olasz Focisuli
- Vasas
- Siófok
- III. kerületi TVE Fehér
- Partium
- ADA
- Arad
Köszönjük valamennyi csapatnak a részvételt, az edzőknek a felkészítést, a szurkolóknak és a családoknak pedig a remek hangulatot!
Köszönettel tartozunk támogatóinknak, kollégáinknak és utánpótlás-játékosainknak is a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségükért. Nélkülük nem sikerült volna ilyen színvonalas, kétnapos tornát tető alá hoznunk.
Végül, de nem utolsósorban köszönjük a közelben élő óbudai lakosok türelmét és megértését, hiszen tornánk minden bizonnyal a megszokottnál mozgalmasabbá tette a hétvégéjüket.
A tornáról készült képgalériát egyesületünk Facebook oldalán lehet lapozgatni.



