Hajrá Kerület, első a becsület!

Az Óbudai temetőben helyezik örök nyugalomra legendás utánpótlás edzőnket, Serli Sándort

Nem sokkal azt követően, hogy beszámoltunk szeretett és tisztelt utánpótlás edzőlegendánk, Serli Sándor sajnálatos haláláról, rengetegen érdeklődtek a köztiszteletben álló szakember búcsúztatásának időpontjáról. Serli Sándor családja a mai napon informálta egyesületünket, hogy Sanyi bácsit március 28-án, az Óbudai temetőben kísérik utolsó útjára. A búcsúszertartás 13 óra 30 perckor veszi kezdetét.

Serli Sándor közel 20 esztendőn keresztül dolgozott a III. kerületi TVE-nél. A legendás szakember megszámlálhatatlan számú fiatal futballistát indított útjára pályafutásuk kezdetén. Sanyi bácsi a Kerületen kívül dolgozott a BVSC és a Ferencváros utánpótlásában is, összesen 55 éven át edzősködött! Pályafutása soràn közel 2000 gyermek pallérozódott a keze alatt, tanítványai közül több mint 100-an az élvonalban is bemutatkozhattak, sőt, 25 labdarúgót egészen az A-válogatottságig repített.

További bejegyzések

Egyéni legjobbjukkal zárták az OB-t fiatal atlétáink

Két atlétánk képviselte egyesületünket az U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságon a gyaloglók versenyében. Lövei Veronika, illetve szakosztályunk új tagja, Görheny Mandula egyaránt szépen teljesített, egyéni legjobb eredményükkel zárták a versenyt. Június

Timári Norman a Kerületnél folytatja pályafutását

Új játékossal erősödik csapatunk: Timári Norman a Komárom együttesétől érkezik Óbudára. A 25 éves futballista -aki ujdonsűlt Kerület-játékosként rögtön góllal mutatkozott be első edzőmérkőzésén – alapvetően középpályásként szerepel, sokoldalúságának köszönhetően

Harmati Tamás: „Kifejezetten jó hetet zártunk”

A felkészülési időszak második hete az első edzőmérkőzéssel zárult szombaton, csapatunk a Dunaharaszti MTK vendégeként lépett pályára. A találkozót 2–1 arányban megnyerte Harmati Tamás együttese, majd ezt követően egy gyors