Hajrá Kerület, első a becsület!

Az őszi szünet alatt sem tétlenkedtek atlétáink: Kölyökből Atléta csapatversenyen bizonyíthattak

Nem telt eseménytelenül az őszi szünet egyesületünk atlétái számára, ugyanis október 29-én a Kölyökből Atléta csapatversenyén vettek részt a gyerekek és edzőik. A rendezvényen részt vevő fiatal atléták ezúttal is igazán kitettek magukért, és számos remek eredményt értek el a különféle versenyszámokban.

A 8-8 fős U10-es és U12-es korosztályú csapatok elszántan küzdöttek az esemény során, mindenki kihozva magából a legjobbat. Az U10-es korosztályban a gyerekek olyan izgalmas versenyszámokban mérték össze tudásukat, mint a 30 m szembeváltó, 8×30 m oda gát-vissza sík váltó, távolugrás zónába akadály felett, medicin labda lökés előre, valamint a Mini Cooper csapatverseny. A verseny számos különleges szabállyal rendelkezett, amelyek még nagyobb kihívást jelentettek a résztvevők számára, ezeket Geist József U10-es korosztályunk edzője ismertette honlapunkkal:

A Mini Cooper verseny különösen emlékezetes volt, hiszen a gyerekeknek 6 perc alatt kellett minél nagyobb távot futniuk. Sípszóra indultak és ugyanezen jelzésre álltak meg. A csapatok 50 méterekként indultak és majdnem mindenki elérte az 1200m távot 6 perc alatt, ez három kört jelent.

A távolugrásnál nem a centik, hanem az 1 métertől 25 centiméterenként kihelyezett bójasorok számítottak, ami izgalmas és gyors mérési lehetőséget biztosított. Hanczár Ádám és további két más egyesületben sportoló versenyző hihetetlen teljesítményt nyújtva, hármas holtversenyt értek el. Ezen remek teljesítményeknek köszönhetően U10-es csapatunk a 9. helyen zárta a versenynapot.

U12-es csapatunk sem tétlenkedett, számos izgalmas versenyszámban bizonyították ezúttal is tehetségüket, úgy mint a 8×50 m körbe váltó, helyből váltott lábú ötös ugrás, súlylökés, vetés kerékpár külsővel, valamint a Mini Cooper csapatverseny.

Kovács Eliza különösen kiemelkedett az U12-es mezőnyből, ugrásban és vetésben a legjobb eredményt érte el a 15 csapat 120 versenyzője között, így az ő teljesítményének is köszönhetően a csapat a 7. helyen végzett.

Gratulálunk minden atlétánknak és edzőinknek!

További bejegyzések