Hajrá Kerület, első a becsület!

Császár György – „Ez a meglepetések napja volt, csak amíg a serdülők kellemes meglepetést okoztak, az ifik kellemetlent”

Vízilabda utánpótláskörkép rovatunk legfrissebb számában a mögöttünk hagyott hétvége bajnoki mérkőzéseinek eredményeiről számolunk be, kiegészítve vezetőedzőnk, Császár György értékelésével.

Serdülő és ifjúsági csapatunk Vácott vendégszerepelt. Ahogy vezetőedzőnk fogalmazott, a forduló mindkét együttesünk számára meglepetéssel zárult, csak míg a serdülők győzelmükkel kellemes meglepetést okoztak, addig az ifik nem várt vereséget szenvedtek.

Fiú Országos Serdülő A2 Bajnokság

Kiegyenlített mérkőzés zajlott a serdülők mérkőzésén, legalábbis az első félidőben. A meccs második felében – igazából már a második negyed utolsó felében – azonban „robbantott” Császár György csapata és 11 góllal megszórta ellenfelét, ráadásul tette mindezt úgy, hogy a harmadik és negyedik játékrészben érintetlen maradt a kapuja. A nagyarányú győzelmet természetesen komoly dicsérettel díjazta csapatunk vezetőedzője.

Váci Vízilabda SE – III. kerületi TVE 3 – 16 (2-2, 1-3, 0-6, 0-5)
TVE gólszerzők:
Dugalits Levente 3
Bárány Botond Attila 3
Kertész Zalán 2
Molnár Bertalan 2
Schmuck Botond 2
Tóth Berényi Simon  
Keczéry Attila            
Csurilla Dániel           
Sasvári Dániel             

Edzői értékelés: „Másfél hónapja ettől a csapattól négy góllal kaptunk ki. Ehhez képest most teljesen leuraltuk az ellenfelet a második negyedtől kezdve. A kapuban Tótpál Domokos kitűnően védett, 82%-os hatékonysággal, de támadásban és védekezésben is nagy volt az összhang a játékosok között. A serdülőkre már nagyon ráfért a siker és a jó játék, remélhetőleg mindez kitart a maradék pár hétre. A következő fordulóban a csoportelső Kanizsa otthonába utazunk, akik a rájátszásban idáig veretlenek. Minden apróságra szükségünk lesz, ha jó meccset szeretnénk játszani” – értékelte csapata teljesítményét vezetőedzőnk.

Fiú Országos Ifjúsági A2 Bajnokság

Az ifiktől a mérkőzés előtt joggal várt talán győzelmet Császár György, lévén riválisa ellen az ősszel győzni tudott, méghozzá nyolc góllal. A találkozó azonban nem úgy sikerült, ahogy azt reméltük, ugyanakkor van még lehetőség a javításra, jóllehet ificsapatunk soron következő mérkőzései igen nehéznek ígérkeznek.

Váci Vízilabda SE – III. kerületi TVE 15 – 10 (2-2, 4-2, 4-4, 5-2)
TVE gólszerzők:
Szabó Bendegúz 2
Bakonyvári András 2
Dugalits Levente 2
Tajcs Soma 2
Pleva János                
Mocsáry Dániel          

Edzői értékelés: „Ez a meglepetések napja volt, csak amíg a serdülők kellemes meglepetést okoztak, az ifik kellemetlent. Utoljára nyolc góllal vertük meg a Vácot most mégis ötgólos vereséget szenvedtünk. Az ifiknél még ilyen nem fordult elő. A kiosztott játékosok lőttek 11 gólt és az ellenfél kapusa is majdnem kétszer annyit védett, mint a miénk. Kicsit az volt az érzésem, hogy előre elhittük, hogy meglesz a meccs és amikor nem így történt, akkor képtelenek voltunk eléggé felpörögni a győzelemhez. Nagyon rosszkor jött a három pont elvesztése, mert az utolsó három meccsen az előttünk lévő három csapattal fogunk játszani. A legnehezebb a következő mérkőzés lesz, a Kanizsa ellen idegenben” – értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Császár György.

(Címlapkép: Szabó Zoltán)

További bejegyzések