Hajrá Kerület, első a becsület!

Dobogós hétvégét zárt a Kerület U10-es csapata

Sűrű, ugyanakkor kifejezetten eredményes hétvégén van túl Vései Martin U10-es együttese. A fiatalok szombaton Székesfehérváron, a Wollek Tibor emléktornán léptek pályára, majd vasárnap Tatabányán, a Dr. Lakat Károly emléktornán folytatták szereplésüket. Mindkét eseményről éremmel térhettek haza, ráadásul egyéni elismerések is színesítették a mérleget.

A két nap során a csapat jó iramú, fordulatos mérkőzéseket játszott erős ellenfelekkel szemben, ami nemcsak eredményekben, hanem tapasztalatszerzésben is komoly hozadékkal járt. A székesfehérvári tornán Möllendorf Lorenz Konstantin bekerült a torna válogatottjába, míg a tatabányai viadalon a társgólkirályi cím is kerületi játékosokhoz került: Füzesséry Péter és Kézdy Boldizsár teljesítményét díjazták a szervezők.

Vései Martin vezetőedző értékelésében kiemelte a rendezvények magas színvonalát, a kifogástalan szervezést, valamint azt, hogy a játékosok mindkét napon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak. A bronzérmek mellett az egyéni díjak is visszaigazolták a csapat munkáját és fejlődését.

A felkészülési időszak során utánpótláscsapatainkra további edzőmérkőzések és tornaszereplések várnak, amelyekről folyamatosan beszámolunk majd.

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott