Hajrá Kerület, első a becsület!

Egy negyed alatt bebiztosította győzelmét Tatabányán Lukács Dénes csapata

Tízgólos győzelmet aratott Tatabányán a bajnokság 9. fordulójában női vízilabdacsapatunk. Török Dorináék ellentmondást nem tűrő módon kezdték a találkozót, egy negyed alatt hét gólt szereztek és egyet sem kaptak, ezzel megadva az alaphangját a mérkőzésnek, melyet végül magabiztosan meg is nyertek.

Az utóbbi hetek elhullajtott pontjai miatt égető szüksége volt Lukács Dénes csapatának arra, hogy Tatabányáról lehetőség szerint elhozza mindhárom bajnoki pontot. Az egész csapat tisztában volt azzal, hogy ezúttal nem lehet hibázni, már csak azért sem, mert egy magabiztos, sokgólos győzelem jó hatással lehet mindenkinek az önbizalmára a szombati, Trieste elleni mérkőzésre. A társaság ennek szellemében ugrott medencébe és már az első negyedben mutatott játékával üzenetértékű dominanciát mutatott, hét gólt szerezve és egyet sem kapva. A Tatabánya ebben a játékrészben a Kerület kapujáig is alig-alig jutott el, ugyanakkor a folytatásra kiegyenlítettebb csata kerekedett a meccsből. A hazaiak egy negyedet sem nyertek, ugyanakkor a hátralévő három játékrész során partiban maradtak, ám az első negyedes Kerület-dominancia megtette hatását, az előnyt nem tudta ledolgozni a házigazda.

A vége 17-7, tízgólos győzelem, amelyből a női válogatottba frissen behívott Török Dorina 5 góllal vette ki a részét. Nem maradt el tőle sokkal az idén kirobbanó formában játszó Ráski Lilla, aki 4 találatot tett bele a közösbe, de feliratkozott a gólszerzők közé Kiss Patrícia, Gyöngyössy Anikó, Rajna Enikő, Hajdú Róza és Huszti Dóra is. Összesen hét játékos osztozott a 17 gólon, igazi csapatmunka volt a tatabányai.

A szerdai összecsapás jót tett bizonyára a lelkeknek és az önbizalomnak egyaránt, így azért lényegesen jobb nekimenni a Trieste elleni Eurokupa negyeddöntős párharc budapesti, szombati visszavágójának.

A Tatabánya elleni mérkőzés statisztikáját itt lehet böngészni.

MOL női ob I. alapszakasz 9. forduló, végeredmény:
Tatabánya WWP – III. kerületi TVE 7-17 (0-7, 2-3, 3-4, 2-3, )

TVE gólszerzők:
Török Dorina 5
Ráski Lilla 4
Rajna Enikő 2
Kiss Patrícia 2
Hajdú Róza 2
Gyöngyössy Anikó
Huszti Dóra

További bejegyzések

Hibátlan fordulót zártak Császár György csapatai

A hétvégén folytatódtak a korosztályos vízilabda bajnokságok csatározásai. Serdülő és ifi csapatainkra ezúttal a Dunaújváros várt, míg felnőtt csapatunk az Iron gárdájával csapott össze. A hétvége nem is sikerülhetett volna

Decemberi Mikulás Buli a TVE Büfében!

Vegyél részt Te is az év végi nagy rajzversenyen, legyél te a legkreatívabb és persze ne maradj le a mézeskalácssütésről sem!  A rajzverseny tematikája: ötvözd az ünnepeket és a sportot! Decemberben