A hétfői és keddi felmérések, orvosi vizsgálatok után szerdán hivatalosan is kezdetét vette felnőttcsapatunk felkészülése. Az elkövetkezendő időszakban folyamatosan beszámolunk a csapattal kapcsolatos aktualitásokról, kezdve az edzőmérkőzések hivatalos menetrendjével, egészen az érkező és szerződést hosszabbító játékosokig.
Fehér Csaba sportigazgató, valamint vezetőedzőnk, Harmati Tamás és asszisztense, Czvitkovics Péter az edzői stáb tagjaival együtt reggel köszöntötte a pihenőidőszakból visszatérő játékosokat. A rövid öltözői köszöntést követően vezetőedzőnk ismertette a csapat előtt álló időszak menetrendjét, majd a társaság munkához is látott. A rövid pihenőt követően természetesen visszafogott tempóban zajlott az első nap, de a játékosok így is egy komplett programot teljesítettek. Kezdésként preventív, bemelegítő kondiedzéssel hangoltak az edzés második felére, ahol már a labda is előkerült. A jó hangulatú, játékos, labdás feladatokat egy ráhangoló, egymás elleni játék zárta.
A foglalkozást a csapattal kezdte Bencze Márk is, aki a legutóbbi idény elején szenvedett súlyos sérülést. Gólerős támadónk, jóllehet a rehabilitáció vége felé jár, az egymás elleni játékba azonban ő még nem kapcsolódott be. Egyelőre még a rehabilitációs munkát végzi a szezon végén megsérülő Bekker Roland és Árva Bence is, valamint Ulviczki Tamás, aki hozzájuk hasonlóan a konditeremben kezdte meg az első napot.
Ahogy az a szezon ezen szakaszában lenni szokott, a kerethez próbázó, illetve edzéslehetőséget kérő játékosok is csatlakoztak. A következő napokban és hetekben a játékosok egyre komolyabban lendülnek majd bele a felkészülésbe, fokozatosan felépített terhelést kapva. A szürke hétköznapokat természetesen megtörik majd az edzőmérkőzések, NB III-as, illetve NB II-es csapatok ellen. Csapatunk első felkészülési mérkőzésére június 28-án kerül sor idegenben, a Dunaharaszti MTK otthonában.



Amint véglegessé válik a felkészülési menetrend – a konkrét dátumokkal és kezdési időpontokkal –, természetesen rögtön ismertetjük azt szurkolóinkkal a megszokott csatornáinkon és ez természetesen vonatkozik a kerettel kapcsolatos esetleges változásokra is.