Hajrá Kerület, első a becsület!

Éremeső a Juniális kupáról

Dunakeszin, a Juniális kupán szerepelt U7-es, U8-as és U9-es együttesünk a hétvégén. Természetesen csapataink nem távoztak üres kézzel, a Smeló István vezette U7-es gárdánk és Vései Martin U8-as csapa bronz-, míg a Czerman Ferenc vezette U9-es együttesünk ezüstérmet nyert.

Edzői értékelések:

Smeló István (U7): A csoportmérkőzések során magabiztosan és kiegyensúlyozottan játszottunk, az elődöntőben egy góllal maradtunk alul ellenfelünkkel szemben, így a bronzmérkőzésen játszhattunk, amit sikerült megnyernünk. Büszkék lehetünk a gyerekekre, hogy a hátráltató tényezők ellenére is remekül teljesítettek, és sikerül a szezont éremmel és kupával zárni. A legjobb játékos csapatunkból, Tamási Ádám lett.



Vései Martin (U8): „A csoportmérkőzések alatt nagyon kiegyensúlyozott játékot mutatott csapatunk, az egyéni és a csapatjátékkal is nagyon elégedett voltam. Bátran kezdeményeztünk, a legtöbb mérkőzésen dominálni tudtunk. Nagyon pozitív volt, hogy ezúttal a védekezésre is nagy hangsúlyt fektettek a játékosok, jó arányban nyerték meg a párharcokat. A torna végén a bronzérmet sikerült megszereznünk, így a csapatnak sikerült pozitív élménnyel zárni a szezont. A torna legjobb kapusának járó díjat Hutás Vencel kapta, a több jó egyéni teljesítmény mellett azonban Szabó Patrikot is szeretném kiemelni”

Czerman Ferenc (U9): „A csoportmérkőzések során, szép és kombinatív játékot mutattunk be, a kieséses  szakaszban a döntőig vezető úton tizenegy gólt szereztünk (összesen 23-nál álltunk meg) és mindössze hármat kaptunk. Sajnos a döntőre elfogyott a koncentráció és ellenfelünk egy góllal jobbnak bizonyult. Az egyéni elismerések sem maradtak el, Sévity Soma a gólkirálynak járó díjat szerezte meg. Ezt a trófeát kapusunknak Lőrincz István Bencének ajánlom, aki családjával, úton a tornára balesetet szenvedett. Szerencsére senkinek sem történt komoly baja, a tornán a család végig szurkolt, Bence pedig a kapuba is beállhatott.

Gratulálunk fiataljainknak és szakvezetőinknek!

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott