Hajrá Kerület, első a becsület!

Éremesőt és egyéni csúcsokat hozott az összetett Atlétikai Ob fiatal atlétáink számára

A TVE-atléták ezúttal is kitettek magukért, Kovács Eliza magasugrásban a mezőny legjobb eredményét produkálta!

A mögöttünk álló hétvégén a BOK Csarnokban került megrendezésre a 2024-es Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság. Az eseményen a TVE színeket három fiatal atlétalányunk képviselte, akik remek eredményekkel, egyéni csúcsokkal és érmekkel tértek haza.

Az összetett ob-n három versenyzőnk, két különböző variációban indult, megmérettetésben nem volt hiány, ugyanis például az U14-es korosztályban négy versenyszámból álló variációban kell összecsapniuk a versenyzőknek.

 Az „A” változatban Kovács Eliza és Gergely Dalma, míg a „B” változatban Kovács Gizella képviselte a III. kerületi TVE színeit.

Vezetőedzőnk, Hoffmann Teri beszámolója szerint a lányok hosszú ideig készültek úgy, hogy nem volt lehetőségük versenyezni, így csupán az előző heti, dunakeszi verseny szolgált kiindulópontként az edzők számára, hogy sportolóink közül kik azok, akik készen állnak egy ilyen megmérettetésre.

Az „ A” változatban induló lányoknál 51 nevezettből 49-en álltak rajthoz.

Kovács Eliza eredményei:
60m gát: 10.24mp
Ötösugrás: 12,07m
Magasugrás: 153cm
200m: 29.26mp

Gergely Dalma eredményei:
60m gát. 10.32mp
Ötösugrás: 11,31m
Magasugrás: 147cm
200m: 29.92mp

Mindkét lány magasugrásban remekelt, Eliza a mezőny legjobb eredményét ugrotta 153 centivel, míg Dalma a győztessel megegyező 147 centivel a második legjobbja volt a mezőnynek.

Eliza ötösugrásban is nagyszerűen teljesített, a későbbi győztessel megegyező 12.07 méteres eredményével a mezőny legjobbjainak bizonyultak.

Kovács Eliza idén januárba lépett az U14-es korosztályba, így nem volt lehetősége a többiekkel a BOK csarnokban felkészülni. A korosztályra vonatkozó versenyszabályok keretei között, ez volt mindössze a második versenye, így eredményei még inkább kiemelkedőnek mondhatóak. Edzői nagyon komoly jövőt jósolnak a fiatal atlétának.

A „B” változatban 49 nevezettből 45-en álltak rajthoz.

Kovács Gizella eredményei:
60m gát: 10.59mp
Ötösugrás: 11,75m
200m: 30.20mp
800m: 2.54,13mp

Kovács Gizella esetében is az ötösugrás emelkedett ki a versenyszámok közül, 11,75 méteres ugrásával egyéni csúcsot állított fel, amellyel a mezőny 5. legjobbja lett. A többi számban kiegyensúlyozottság volt jellemző a versenyzésére. A három TVE-s atléta közül Gizi az egyetlen, aki tavaly is bizonyított már az összetett OB-n, az egy évvel ezelőtti eredményeihez képest nem kevesebb, mint 19 helyet javítva ezúttal a 10. helyen zárt. Összességében elmondható, hogy mindhárom lány versenyzőnk kiemelkedő eredményt ért el az egyik legnehezebb versenyszámban.

U14 lány négypróba “A” változat Országos Bajnokság
2. Kovács Eliza 2443 pont
8. Gergely Dalma 2192pont

U14 lány négypróba “B” változat Országos Bajnokság
10. Kovács Gizella 2024pont

Magyarázat:

  • Leány U14 négypróba
    A változat (2024.03.10)
    60 m gát (6 gát 68 cm; 11,50-7,50-11,00)
    Ötösugrás (helyből)
    Magasugrás
    200 m
  • B változat (2024.03.10)
    60 m gát (6 gát 68 cm; 11,50-7,50-11,00)
    Ötösugrás (helyből)
    200 m
    800 m
  • C változat (2024.03.10)
    30 m
    Ötösugrás (helyből)
    Súlylökés (2 kg)
    Tömött labda vetés (2 kg)

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott