Hajrá Kerület, első a becsület!

„A szünetben végig edzek, hogy a felkészülésre utolérjem magam” – helyzetjelentés Lencsés Balázzsal

Lencsés Balázs, csapatunk rutinos védője a Kispest-Honvéd FC II. elleni bajnokin egy brutális és teljesen felesleges belépő következtében sérült meg. A mérkőzést természetesen nem tudta folytatni, majd az orvosi vizsgálatok után jött a lesújtó, ám az esetet látva teljesen egyértelmű hír: műtéti beavatkozásra van szükség. Játékosunk a futballban eltöltött évek során kialakult kapcsolatainak, valamint családi és ismerősi körének köszönhetően hamar időpontot kapott: az operációt dr. Abkarovits Géza végezte. A beavatkozás sikeres volt, ennek köszönhetően Bazsi rövid időn belül megkezdhette a rehabilitációt, amely eddig kifejezetten jó ütemben halad. A mai rehabilitációs foglalkozása után ültünk le vele beszélgetni, hogy első kézből kapjunk helyzetjelentést az állapotáról és a felépüléséről.

TVE: A Honvéd II. elleni mérkőzésen brutálisan lerúgtak, utána viszont elég gyorsan sor kerülhetett az operációra. Mi volt a diagnózis, és hogyan sikerült a műtét?

Lencsés Balázs: Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családban több orvos is van. Hétfőn már elkészült az MR-vizsgálatom, kedden reggel pedig Székesfehérváron voltam dr. Abkarovits Gézánál, aki megállapította, hogy a bal térdem belső meniszkusza sérült. Még azon a héten, csütörtökön már megvolt a műtéti időpontom, az altatóorvossal is egyeztettem, minden flottul ment. Rövid időn belül meg is műtöttek, visszavarrták a meniszkuszomat.

Egy viszonylag nagy rész szakadt le, de az orvos azt mondta, hogy jó eséllyel úgy tudja helyreállítani, hogy a későbbiekben ne legyen vele problémám.

Azóta visszajöttem Budapestre, és heti kétszer ki tudok jönni a pályára Ilkával gyógytornázni. Hathetes protokollt kell követnem: ezalatt nem terhelhetem a lábamat, mankóval és rögzítőben kell közlekednem. Csinálom az orvos által előírt gyakorlatokat, most kilencven fokig hajlíthatom a lábamat. Ezt egy héttel hamarabb sikerült elérnem, mint ahogyan a protokoll előírja.

Mi a helyzet a fájdalommal, hogy van a sérült térd?

Szerencsére nincsenek fájdalmaim, minden előírt munkát el tudok végezni és a mindennapjaim is csupán azért komplikáltabbak a megszokottnál, mert mankóval közlekedem és nem tudom terhelni a lábam.

Lelkileg, fejben hogyan tudod kezelni ezt a helyzetet? Egy labdarúgó, egy sportoló számára nyilván az az egyik legnehezebb, amikor kiesik a játékból.

L.B.: Mindig is az egyik erősségemnek tartottam, hogy mentálisan erős vagyok. Nem ez az első sérülésem: ha egy kisebb operációt is ideveszünk, ez a harmadik térdműtétem. Az előző sokkal komplikáltabb volt, akkor még az is kérdéses volt, hogy tudok-e egyáltalán futballozni. Úgy feküdtem fel a műtőasztalra, hogy az is benne volt a pakliban, hogy utána nem folytathatom a pályafutásomat.

A mostani meniszkuszsérülés után fájdalomcsillapítóra sem volt szükségem. Mivel már megéltem a poklok poklát, ezt össze sem tudom hasonlítani az akkori sérülésemmel. Lelkileg most éppen az a nehéz, hogy tényleg nincsenek fájdalmaim, mégsem léphetek rá a lábamra hat héten keresztül. Mankóval a kezében ilyenkor elég használhatatlannak érzi magát az ember, mert egyedül szinte semmit sem tud megoldani.

Szerencsére a családom és a barátnőm nagyon sok mindenben segít, ahogyan a csapattársaim is, hiszen hat hétig vezetni sem tudok. Most a csapatból hárman segítenek abban, hogy heti kétszer kijussak a pályára, de igazából bárkit megkérnék, bárki eljönne értem. Nagyon segítőkész, jó társaság vagyunk, úgyhogy ez nem is ért meglepetésként. Jól vagyok, köszönöm.

Mi a prognózis, hogyan néz ki a további ütemterv? Mikor edzhetsz ismét a csapattal, és mikorra várható a visszatérésed?

L.B.: A hat hét éppen az utolsó bajnoki mérkőzésünkre jár le, akkor kezdhetem újra terhelni a lábamat. Utána még a csapat is készül itt, én pedig Ilkával fogok még egy hetet edzeni, mielőtt elkezdődik a téli szünet. Nekem a szünetben egy hónapon át gyógytornásszal végzett munka következik. A szünetben végig edzek, hogy a felkészülésre utolérjem magam. Azt még nem tudom előre megmondani, hogy milyen gyorsan haladok majd. Szeretnék legkésőbb a felkészülés végére csatlakozni a csapathoz, hogy a tavaszi szezonra készen álljak, és én is újra segíthessek.

További bejegyzések

A tavalyi bajnok Monor ellen javítanánk

Egy héttel a listavezető Gyulai Termál FC elleni rangadó után ismét hazai pályán játszik csapatunk: szombaton az előző idény Dél-Keleti csoportjának bajnoka, a Monor SE érkezik Óbudára. A gyulaiak ellen

Egyetlen gól döntött a KSI elleni rangadón

Végig kiélezett, kiegyensúlyozott mérkőzésen szenvedett 14–13-as vereséget női vízilabdacsapatunk a KSI otthonában, a MOL Női OB I. alapszakaszának 6. fordulójában. A közvetlen riválisunk elleni fontos rangadón Stieber Mercedes együttese az