Szerdán a 4. fordulót rendezték a női vízilabda OB I-ben, csapatunk a bajnokaspiráns és BL-szereplésre készülő UVSE vendége volt. A találkozó a hazaiak győzelmét hozta, a különbség azonban ezúttal nagyobb lett a megszokottnál, de ebben valószínűleg az utóbbi napok erőltetett menete is közrejátszott.
Az európai porondon aratott sikert követően Lukács Dénes együttese az UVSE otthonába látogatott szerda este. A találkozó esélyese az erőviszonyok alapján a hazai csapat volt, amely a kezdetektől fogva rá tudta erőltetni akaratát együttesünkre, és 4–1-re nyerte az első negyedet. A folytatásban is az történt, amit a hazaiak elterveztek, a lila-fehérek előnye folyamatosan nőtt – igaz, ehhez az is kellett, hogy Lukács Dénes tanítványai ziccerek egész sorát hagyják ki. Gyaníthatóan az utóbbi napok sűrű menetrendje okozhatta a rövidzárlatot, mindenesetre a kimaradt lehetőségeket a hazaiak könyörtelenül megbüntették. A találkozó első felében nyújtott játékkal vezetőedzőnk ugyanakkor elégedett volt, még a részeredmény ellenére is, azonban a második játékrészről már másképpen vélekedett.
A találkozót végül az UVSE 24–8 arányban megnyerte, így továbbra is hibátlan mérleggel áll a bajnoki tabellán. A sorsolás szeszélye folytán, miután eleddig csupán top négyes csapattal találkoztunk, együttesünk nyeretlen mérleggel a tabella 8. helyéről várhatja a folytatást. Ami nem mellesleg nem ígérkezik könnyűnek, lévén kedden a DFVE elleni elmaradt mérkőzésünket pótoljuk, szerdán pedig a másik bajnokaspiránst, a Ferencvárost fogadjuk.
Értékelések:
Lukács Dénes: „Gratulálok az Újpestnek, megérdemelten nyertek. Amit nagyon sajnálok ezen a mérkőzésen, hogy kihagytunk legalább 8 ziccert, tehát ez nem volt benne – azt hiszem, ez a különbség egyáltalán nem volt benne a játék képében. Az első félidővel elégedett vagyok, még a 9–2 ellenére is. A második félidő meg számomra érthetetlen, tehát én azt gondolom, hogy a játékosoknak kellene főszerepet vállalniuk egy mérkőzésen tulajdonképpen. Értelmezhetetlen volt, ami történt a második félidőben, nem jöttünk ki belőle jól, de ezt is meg kell szokni, mert biztos máshol is lesznek olyan tévedések, amik esetleg nem kedveznek nekünk.”
Szabó Júlia: „Nehéz egy ilyen meccs után bármit mondani. Gratulálok az Újpestnek, mert minden hibánkat góllal büntették, amiből sajnos most elég sok volt. Nem keresném a kifogásokat, sokkal jobban itt kell lennünk fejben és testileg is egy ilyen meccsen, hogy lehetőleg ilyen nagy különbség ne szülessen a két csapat között. Sok sikert kívánok az UVSE-nek a Bajnokok Ligája-szerepléshez.”