Hajrá Kerület, első a becsület!

Győzelemmel zárta Lukács Dénes csapata az alapszakasz utolsó előtti mérkőzését

Szombaton az alapszakasz utolsó előtti fordulóját rendezték a MOL női ob I-ben. Lukács Dénes csapata azt a KSI-t fogadta, amely az ősszel megtréfálta együttesünket, így volt miért visszavágnia a lányoknak. A két csapat mérkőzése az őszihez hasonlóan egy kifejezetten élvezetes, izgalmas csatát hozott, ám ezúttal sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat.

A mérkőzést azzal a tudattal várhatta Lukács Dénes és csapata, hogy egy esetleges győzelemmel és a Szentes esetleges szegedi vereségével akár el is dőlhet az alapszakasz hatodik helyének a sorsa. A győzelmet végül sikerült megszerezni, ám a Szentes is nyert, így eldőlt az is, hogy az alapszakasz utolsó fordulójára marad tét mindkét együttes számára. A szombati meccs egy igazán kiélezett összecsapást és telt házat hozott, a vendégek nem játszottak egyáltalán megilletődötten, nem tették meg azt a szívességet, hogy leszakadjanak, minden kapott gólra jött egy válasz a KSI-től. Különösen Kenéz Kincső volt elemében, a KSI legeredményesebb játékosa ezt az estét 7 találattal zárta. A jó hangulatú összecsapáson a különbséget a harmadik negyed jelentette, ebben a játékrészben sikerült először háromgólos előnyt kiharcolnia csapatunknak, amelyből a végére kettőt meg is tartottak a lányok. Hazai részről Tóth Zsófia és Rajna Enikő voltak a legeredményesebbek, mindketten 4-4 góllal zárták az estét, de fontos pillanatokban szerzett gólt Török Dorina, Hajdú Róza és Gyöngyössy Anikó is. Az izgalmas és kiélezett találkozót végül 15-13 arányban Lukács Dénes csapata nyerte meg, így az alapszakasz hatodik helyén ismét megerősítette pozícióját. Ahhoz, hogy ezt be is biztosítsa, már “csak” a 18. fordulóban esedékes Tatabánya elleni meccset kell hoznia, amely a papírforma alapján nem jelenthet gondot.

MOL női ob I., alapszakasz 17. forduló
III. kerületi TVE – KSI SE 15-13 (2-3, 5-4, 4-2, 4-4)
TVE gólszerzők:
Tóth Zsófia 4
Rajna Enikő 4
Török Dorina 3
Gyöngyössy Anikó 2
Hajdú Róza 2

További bejegyzések

Kiváló tavaszi rajtot produkáltak utánpótlás csapataink

A hétvégén labdarúgó utánpótlás csapataink számára is elrajtolt a tavaszi szezon. Ennél nagyszerűbb kezdésben nem is reménykedhettünk, hiszen minden nagypályás csapatunk győzelemmel kezdte a bajnokság tavaszi felvonását. BLSZ IV. OSZTÁLY