Hajrá Kerület, első a becsület!

Horváth Ármin csapatkapitányként vezette az U14-es válogatottat a Rapid Wien ellen

Újabb hatalmas elismerés a III. kerületi TVE-ben zajló utánpótlásnevelés, valamint fiatal játékosunk, Horváth Ármin számára! Az U14-es előválogatón, ahol a Tehetség Központokból kiválasztott 20 játékos alkotta magyar válogatott a Rapid Wien csapatával mérte össze tudását, játékosunk csapatkapitányként húzhatta magára a címeres mezt. A fiatalok bár vereséggel zárták az összecsapást, dicséretet kaptak a szakmai stábtól.

A Telkiben rendezett mérkőzésről természetesen megkérdeztük U14-es csapatunk meghatározó játékosát is:

„Egy nagyszerű létesítményben rendezték a mérkőzést, hatalmas élmény volt viselni a címeres mezt, főleg, hogy csapatkapitány lehettem. Nagyon hálás vagyok! Az osztrák Rapid Wien ellen léptünk pályára és bár sajnos 5-2-re kikaptunk, de izgalmas, pörgős meccset játszottunk, nagyon élveztem. Az edzők azt mondták nekünk a meccs előtt, hogy ne izguljunk, legyünk felszabadultak és élvezzük a mérkőzést, nem baj, ha hibázunk. Azt gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottam, a legjobbamat próbáltam hozni” – mesélt az élményről U14-es játékosunk, Horváth Ármin.

Gratulálunk Ármin, büszkék vagyunk Rád!

További bejegyzések

MOL Magyar Kupa: a Vecsés ellen kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetségben pénteken megtartották a 2025–2026-os idény MOL Magyar Kupa első fordulójának sorsolását, amely során kiderült, hogy csapatunk a Pest vármegyei I. osztályban szereplő Vecséssel csap össze –

Új csoportban folytatjuk: irány a Dél-Keleti csoport

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a 2025–2026-os NB III-as bajnokság csoportbeosztását. Csapatunk számára ez a szezon különösen érdekes lesz, hiszen több év után új csoportban versenyezhetünk: az Észak-Nyugati csoport helyett immáron