Hajrá Kerület, első a becsület!

Hosszú Zétény marad a Kerületnél!

Sikerült megállapodnunk a folytatásról, így Hosszú Zétény a következő idényben is kék-fehérben szerepel.

A korábbi többszörös utánpótlás-válogatott védő a 2024/2025-ös szezonban érkezett Óbudára, megalkuvást nem tűrő, ugyanakkor elegáns játékával pedig rövid idő alatt a szurkolók egyik kedvencévé vált.

A szakmai stáb szerződése lejártát követően is mindenképpen számított a 24 esztendős játékosra, az egyeztetések pedig sikerrel zárultak, így Zétény továbbra is csapatunkat erősíti.

Örülünk, hogy velünk folytatod, Zéti! Sok sikert kívánunk a következő idényhez!

Hajrá, Kerület!

További bejegyzések

Profi szerződést kötöttünk Gosztola Ádámmal

Büszkén jelentjük, hogy klubunk profi szerződést kötött tizennyolc esztendős középpályásunkkal, Gosztola Ádámmal! Goszti hat évvel ezelőtt érkezett egyesületünkhöz, és az utánpótlás szamárlétráját végigjárva, folyamatos fejlődést mutatva hatalmas utat tett meg.

Hivatalos: Wirth Dániel elhagyja a Kerületet

Az előző idény gólkirálya, Wirth Dániel búcsút int Óbudának, pályafutását pedig a Tiszakécske csapatában folytatja. Dani a 2024–2025-ös szezon második felében csatlakozott a III. kerületi TVE-hez, és nem kellett sok